„Hová lett Isten? Mit cselekedtünk? Talán bizony fenékig ittuk a tengert? Miféle spongya volt, amellyel eltöröltük körös-körül a teljes horizontot? Hogyan bírhattuk eltörölni ezt az örökké mozdulatlan vonalat, minden addigi vonal és mérték visszavonatkozását, amelyre az élet összes addigi építőmestere alapozott, amely nélkül – úgy tűnt – egyáltalán nincs perspektíva, nincs rend, nincs építkezés? Mi magunk állunk-e még a lábunkon vajon? Nem zuhanunk-e egyre?” – kiáltott fel Friedrich Nietzsche a XIX. század végén, megérezve a közelgő XX. század rettenetes zuhanását addig nem látott mélységekbe.
Két világháború pokla és a bolsevizmus hideg-kegyetlen barakk-évtizedei után a neoliberalizmus taszította a kollektív hülyeség szakadékába az európai civilizációt, melyért elsőrendűen a cinikus fősodratú európai média a felelős, az a magát liberálisnak tekintő világmédia, amelyik épp a szabad gondolkodás lehetőségétől fosztotta meg a tömegeket.
Nietzsche mintha látta volna ezt is: „Túlságosan korán van még, még nem hatolt el az iszonyú esemény az emberek fülébe és szívébe – a nagy híreknek sok idő kell, amíg megértik őket, a kis, napi újdonságok viszont akkora zajt csapnak, hogy egy szempillantás alatt mindenki érti őket. Isten halott! És mi öltük meg! A roppant, új érzés, hogy megöltük, ami mindeddig a leghatalmasabb és a legszentebb volt a világon, csak ezután lepi meg majd az embereket! Hol keres vajon vigaszt minden gyilkosok gyilkosa? Hogyan keres megtisztulást?” (Friedrich Nietzsche)
A „kis, napi újdonságok” zajától jóvátehetetlenül megsüketült a kényelmes tömeglétre kényszerített ember, aki így nem hallja a lényeget, hogy a szakralitástól megfosztott civilizáció szükségképpen veszítette el alapvető kapaszkodóit. Nem csupán az történik, hogy az örök természet legmagasabb rendű, felülírhatatlan törvényét, mely szerint az élővilág minden szereplője, lett légyen növény, állat vagy ember hímnek és nősténynek születik, és amennyiben nem éri őt olyan hatás vagy sérelem, amely eltántorítja útjától, e minőségben futja be pályáját, egyszerűen semmibe veszi és úgy tesz, mintha ez rá nem volna érvényes.
Az isteni törvényt azonban nem lehet büntetlenül kijátszani. Az egyre nagyobb jólétben élő európai százmilliók drámai mértékben fogyatkoznak. A természetben egy egészséges populáció, ha javulnak az életkörülményei, szaporodni kezd. Az európai ember azonban fogyton-fogy, ami cáfolhatatlan jele annak, hogy a civilizáció beteg. Abban a betegségben szenved, amelyet a nagy német filozófus több mint száz éve fölismert.
Magyarország az egyetlen az Európai Unióban, ahol a gyermekek hiányáról, a népességfogyásról nem csupán szabad beszélni, de ez a kormányzati törekvések egyik legfontosabb eleme: szülessen több gyermek. Csakhogy a morális zuhanásból, ami az isteni értékek megtagadásából és a maradék emberi értékek viszonylagossá tételéből következett, még nem sikerült kijönni, és nem is sikerül, amíg Isten vissza nem kapja a civilizációtól az őt megillető jogot.
A neoliberális demokrácia ideje letelt, és átveszi a helyét a keresztény demokrácia, összegezhetnénk Orbán Viktor miniszterelnök erre vonatkozó szavait. Tegyük pontosabbá a képet. Nem elég kereszténynek lenni, a szentséget, Isten folyamatos és állandó jelenlétét kell megéreznie és megélnie annak, aki ki akar jutni a zuhanásból. Ez emelte magasba az ócivilizációkat, és ez emeli majd fel az újat is.
Bencsik András – www.demokrata.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
