„Csak mi védhetjük meg a hazánkat.”
Egy adat, amit még a legelszántabb TSZ-harcos sem mer vitatni. Fidesz–KDNP 44,8 százalék. TSZ, azaz Tisza 29,6 százalék. Egyebek (MSZP, DK, Zöldek stb.) 8 százalék. Igen, ez 2024-ben volt, az európai parlamenti választáson. Ez tehát kőbe vésett igazság. A Fidesz–KDNP akkor is győzött. Most a XXI. Század Intézet által közzétett kutatás szerint a Fidesz–KDNP 44, a Tisza 41, a Mi Hazánk 7 százalékon és a kétfarkú kutyák 5 százalékon állnak. A DK 3 százalékkal nem jutna be a parlamentbe.
Van okunk örömre? Nincs. Van okunk aggodalomra? Van. De félnünk azért nem kell. Még mindig mi vagyunk az erősebbek, és ha tudunk hinni önmagunkban és egymásban, akkor ezúttal is mi győzünk.
A gyűlölet messiása elszántan járja az országot, és gyűjti a lázadókat. Bilincs, bilincs, rács, rács – ez a jelszava, és kimondva-kimondatlanul gazdag zsákmánnyal kecsegteti híveit, olyan zsákmánnyal, amit majd a gazdagoktól vesznek el és osztanak szét. Hogyan? Pontosan úgy, ahogy a kommunisták tették 80 évvel ezelőtt.
Azonban hiú ábránd a proletárforradalom. Abból nem lesz semmi. Most is vezetünk, tizenöt éve mindig vezettünk, jövő tavasszal is mi vezetünk majd, és győzelemre visszük a nemzet legjavát. Több évtizedes tapasztalat ugyanis az, hogy a nagy politikai táborok fél évvel a választások előtt – ha nem történik valami rendkívüli esemény – már kialakultak, és csak kis mértékű változások várhatók.
A TSZ, azaz a Tisza a két évvel ezelőtti állapothoz képest a nyárra jelentősen erősödött 29,6-ről 41 százalékra, de növekedése a nyár végére lelassult, sőt megtorpant. Tavasszal a Fidesz–KDNP még meglehetős gyengén állt, ekkor igen szűk volt az olló rése, talán csak mikroszkóppal látszott a különbség, de mára a tábor erősödni kezdett, és visszavette a vezetést. Még van bőven tartalék, a legutóbbi választáson 2022-ben a Fidesz–KDNP végül 54 százalékot szerzett, az egyesült ellenzék 34-et, a Mi Hazánk 6-ot. Pedig mekkora szájuk volt!
Ezért kell a Békemenet. És nem az a kérdés, hogy ki tud több embert az utcára vinni, mert nyilvánvaló, hogy aki többmilliós támogatói táborral rendelkezik, annak nem nehéz akár százezreket az utcára vinni, hanem hogy mit akar ez a tömeg, miért vonul végig a pesti utcákon?
Magyar különlegesség, igazi hungarikum, amit máig nem sikerült senkinek lemásolni, hogy a legnagyobb számú embertömeget nem a lázadás, nem a tiltakozás, hanem az elfogadás, a féltés és a szeretet képes mozgósítani. Ebben mi vagyunk a legjobbak az egész világon. Nekünk tehát nem harcolni kell, hanem győzni. Az összefogás és a szeretet erejével. Ebben a legjobbak vagyunk. És most nagyon nagy szükség van a legjobb képességeinkre, hogy Magyarország biztonságát és békéjét megvédelmezzük egy megőrülni látszó világban, ahol egy ócska kis áruló fenyegeti a létünket.
Nincs egyedül. Egyik elvtársa, Mark Rutte, volt (bukott) holland miniszterelnök, a NATO főtitkára megengedett magának egy elképesztően alamuszi mondatot: „Szükség esetén a NATO készen áll a nukleáris fegyverekkel történő védekezésre.” Hogy miként lehet nukleáris fegyverrel védekezni? Hát ez az. Körülbelül úgy, mint Hirosimában. Csak hát annak idején a japánoknak nem volt mivel ellenvédekezni. Az oroszoknak azonban van.
Ezért is kell győznünk. A józan ész veszélybe került, és Magyarország az egyik biztos menedék. Csak mi védhetjük meg a hazánkat. Együtt. Október 23-án indulunk.
Bencsik András – www.demokrata.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


