Mint a két egymást ölelő fehér és fekete csepp, a jang és jin, úgy jelenik meg legfrissebb közvélemény-kutatásunk tükrében a kormányoldal, illetve az ellenzék által fölemlegetett veszélyforrások hatása a közgondolkodásra. A kormányoldal támogatottsága kismértékben nagyobb: többen félnek a migrációtól mint a korrupciótól, többen látják a legnagyobb veszélyforrásnak az Európai Uniót (lásd Soros, lásd ellenzék), mint ahányan Oroszországot, amit az ellenzéki média a jobboldal hátországának fest le (lásd Paks II.), de a különbség mindkét esetben minimális.
A csak negatív kommunikációs versenyben nem lehet nyerni. A jelek szerint a két tábor versenyfutása is döntetlenre áll, vagyis a győzelmet vagy az szerzi meg, amelyik a finisben kevesebb hibát követ el, mint a másik, vagy amelyik hihetően és meggyőzően képes a választók elé tárni a következő kormányzati ciklus ígéreteit. Igen, a választó négyévente több szempont alapján dönt, s e szempontok közül a konzumszavazók voksa oda esik, ahol az ígéret hihetőbb.
A Fidesz–KDNP nyolcéves kormányzati ciklusa elképesztő fejlődést hozott Magyarország számára, amit kisebb vagy nagyobb mértékben a társadalom minden rétege érzékel. Ugyanakkor az is igaz, hogy e fejlődés fölötti öröm nem maradéktalan. Az átlagos magyar életszínvonal még messze van például az osztrákétól, még sokat kell tennünk azért, hogy a különbséget oly mértékben dolgozzuk le, hogy már ne legyen az életvitelre (elmenni, maradni) hatással.
A kormányoldalnak éppen ezért az ellenzékénél mindenképpen jobb, mert hihetőbb alapja van arra, hogy a soron következő ciklus távlatait reálisan, de mégis érzékelhetően tárja a társadalom elé. A nyugdíjak reálértékének folyamatos emelkedése joggal adhat okot arra a föltételezésre, hogy például a soron következő négy évben – amennyiben folytatódik a jobboldali kormányzás – továbbra is minimum egy 13. havi nyugdíjjal nő az értékük, és komoly esély van arra, hogy a kormányzat akár egy markáns minimálhatárt vezessen be, vagyis egy emberileg elfogadható összegnél kisebb nyugdíjak már ne lehessenek.
Ugyanígy van erő a gazdaságban ahhoz is, hogy a ma már a bruttó 320 ezret meghaladó átlagos jövedelem az eddigi tendenciának megfelelően a ciklus végére elérje, sőt meg is haladja a bruttó félmilliót. Igen, a félmilliót. Havonta. Ahogy arra is van esély, hogy a csok vissza nem térítendő hányada akár megduplázódjék, hiszen az európai demográfiai apályban a magyar népesség hanyatlásának megállítása nem csupán nemzetstratégiai, de igen nagy mértékben gazdasági sikernek is számít. Ha van jó befektetés a jövőbe, akkor a megszülető magyar gyermekek léte az.
A baloldal kommunista szellemű, burzsujellenes programjával szemben („elvesszük a fideszesek magánvagyonát, az iskolában a gyerekek lesznek a főnökök, kikiáltjuk a Népköztársaságot, eltöröljük az Alkotmányt, stb.”) a kormányoldal ígéretei beválthatók, és a társadalom egésze számára hasznosak. Föltéve, hogy a választók a fölemelkedés folytatására szavaznak. Mert ha nem, akkor ennek nem csupán azért lesz vége, mert nincs az a torony, amit Gyurcsányék ne tudnának lerombolni, hanem azért is, mert ezek beengednék a migránsokat. És jó, ha tudjuk, hogy egy migráns eltartása legalább tíz átlagos magyar dolgozó havi járulékába kerül. Amikor tehát a százezredik migráns is megérkezik, az általános magyar elszegényedés végérvényesen visszatér. Erről kell döntenünk.
Bencsik András – www.demokrata.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
