Bencsik András: Hányas vagy?

Bencsik András: Hányas vagy?

A címben föltett kérdés nem a legendás 28-as generációról szóló monológot idézi, hanem az új francia törvényt, amely szerint mostantól Frankhonban nincs olyan, hogy apa és anya, hanem csak 1-es szülő és 2-es szülő. Ez egyfelől egy roppant izgalmas innováció, a szárnyaló francia szellem egy újabb pompás megnyilvánulása, amely már eddig is olyan csodálatos vívmányokat adott a világnak, mint az istentagadás, a „franc”-nak nevezett vérbaj, a mosakodás hiányából fakadó bűz elfedésére szolgáló „par­fum”, valamint az európai civilizáció végzetét okozó liberalizmus, illetve az emberi történelem népirtási rekordját hozó kommunizmus és így tovább.

Másfelől azonban ne örüljünk előre, mert számos kényes kérdés vár válaszra. Ki legyen az 1-es szülő, és ki legyen a 2-es? A feministák erre azt mondanák, naná, hogy az anya legyen az 1-es, hiszen ő szülte a gyereket. A modern férfiak azonban nem azt válaszolnák rá, hogy pardon, ki is csinálta a gyermeket? – ami ugye, megelőzi a szülést –, hanem taktikusan azt, hogy akármelyik sorszámot kötjük valamelyik szülőhöz, az valójában genderfasizmus, mivel olyan, mintha az anyát más kifejezéssel neveznénk anyának, az apát meg – szörnyű belegondolni – apának.

Mi hát a megoldás? Lehetne talán sorsolni. A szülőszobán, amikor a gyermeket átveszi a szülőpár, egy orvos és egy közjegyző jelenlétében kisorsolhatnák, hogy ki az 1-es és ki a 2-es. Ez jónak látszik, azonban van itt egy újabb bökkenő. Manapság a liberális – Frankhonban is üdvözítő – dogmák szerint egy szülőpár akkor válik el, amikor akar. És azzal köt újabb házasságot, akivel akar, korra és nemre való tekintet nélkül. Vagyis a gyermek nézőpontjából nézve a dolgot, hiszen ez az egész számháborúsdi miatta történik, elvégre a szülők az esetek túlnyomó (bár csökkenő) részében tisztában vannak saját nemi szerepükkel, ekkor a helyzet kissé bonyolulttá válik:

Mondjuk az 1-es szülő, aki történetesen férfi, kilép a házasságból, majd idővel a helyébe lép egy másik férfi, aki azonban a saját előző házasságában a 2-es sorszámot kapta. Akkor neki mi lesz a neve az új felállásban? 2/1-es szülő? Nem jó, ez olyan, mintha kettős identitása volna. 21-es szülő? Ez értelmesnek tűnik. Ebben az esetben lehetnek 21-es, 12-es, 22-es és 11-es szülők. Könnyű az áttekinthetőség, és tudható az is, ki mi volt azelőtt. Ráadásul gendersemlegesen.

Hírdetés

Ámde ekkor jön a baj. Mi van, ha az egyik szülő mondjuk háromszor is elválik, és negyedszerre is házasodik? És esetleg a másik sem áll meg addig. Akkor hogyan alakuljon a számozás? Ekkor már egész hosszú számsorok alakulhatnak ki: egy 321-es szülő házasságot köt egy 64312-es szülővel (itt azért hiányzik az ötös szám, mert az ötödik házastárs elhalálozott)… Lássuk be, az idő múlásával a dolgok egyre bonyolultabbá válhatnak, arról nem is szólva, hogy nem tisztáztunk egy fontos kérdést.

A rendszerben ugyanis ott lappang egy szörnyű ellentmondás, amit a francia törvényhozók máig elmulasztottak rendezni. Hogyan szólítsa a gyermek a szüleit? Ne hamarkodjuk el a választ. Ha régimódian anyának és apának, akkor máris nagy bajban vagyunk, mert ez ellene dolgozik a számozásnak. Ha 1-esnek és 2-esnek, akkor ha vendégségbe mennek, és ott is lesz 1-es és 2-es szülő, hogyan kerülik el a káoszt? Nem szólva a szemantikai problémákról. Mit mondanak majd például az „anyatej” helyett? Melyik számot választják? Hopp, itt a csapda! 

Bencsik András – www.demokrata.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »