Bemutatták a nemrég kiadott Árpád-házi Szent Margit emlékezete című tanulmánykötetet a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeuma barokk termében április 2-án.
Még 2022 novemberében került sor a Károli Gáspár Református Egyetem és a domonkos nővérek szervezésében egy olyan háromnapos konferenciára, amely Szent Margit életével, kultuszával, a róla szóló forrásokkal foglalkozott, egybegyűjtve a téma szakértőit és összegezve a legújabb kutatások eredményeit. Ugyanekkor nyílt meg a BTM Vármúzeum időszaki kiállítása is, A Sziget. Szent Margit és a domonkosok címmel. A két eseményt dokumentáló anyag jelent most meg könyv formátumban, 502 oldalon, képekkel gazdagon illusztrálva.
A könyvbemutató résztvevőit Csorba László, a BTM főigazgatója köszöntötte, és személyes emlékeivel együtt, felidézte Margit középkori itáliai kultuszának emlékeit, annak jelentőségét. A könyvet Nagy Balázs, az ELTE BTK Középkori Történeti Tanszékének tanszékvezetője méltatta: mint megfogalmazta, olyan művet sikerült létrehozni, amelynek egyes rétegei, fejezetei mutatják, hogyan épül a történeti emlékezet. A mű, amely tizennyolc tanulmányt tartalmaz, öt részre oszlik. Az első Margit személyével, korával és a margitszigeti kolostorral foglalkozik: hogyan és mi jutott, juthatott el Margithoz a mongol támadásokról? Hatással volt-e rá az itáliai flagellánsmozgalom? Mit láthatott Margit maga körül, milyen volt a kolostor vizuális világa? A szerzők: F. Romhányi Beatrix, Falvay Dávid, Kiss Etele.
E kérdések mellett, két tanulmány (Jékely Zsombor és Harsányi Eszter; illetve Takács Ágoston írása) foglalkozik a kolostorral, a feltárás régészeti és művészettörténeti emlékeivel. V. István lánya, Erzsébet hercegnő Margit rendtársa volt, később férjhez ment, végül Nápolyban halt meg domonkos apácaként. Ennek a Margithoz közel álló, fordulatos életű Árpád-házi királylánynak az életútjával, annak a kérdőjeleivel, hiányzó darabjaival foglalkoznak a második rész írásai, amelyeket (Kanyó Ferenc, Konrád Eszter, valamint Leonas Alex és Rihmer Zoltán jegyeznek.
A Margitról szóló források és a hozzá kapcsolódó ereklyék az utóbbi két évszázadban a kutatás homlokterében álltak: saját, több évtizedre visszamenős munkájuk jelenlegi állását foglalták össze kimerítően (Klaniczay Gábor, M. Nagy Ilona), illetve gazdagítják újabb eredményekkel tudásunkat (Madas Edit, Orsós Julianna) a harmadik rész szerzői. A margitszigeti kolostorhoz kapcsolódó nyelvemlékeket és kódexeket, továbbá a szigeti oklevelek hátlapján felfedezett magyar nyelvű feljegyzéseket tárgyalják Zágorhidi Czigány Balázs, Haader Lea és Lauf Judit tanulmányai a negyedik részben. Végül a könyv ötödik része Margit modern kori kultuszát mutatja be: a 20. századi szentté avatás történetét és hátterét, Margit 20. és 21. századi ábrázolásait, illetve azt, hogyan lehet egy középkori szent alakját egy kortárs eszköz, a rajzfilm segítségével átadni. E részben Barna Gábor, Prokopp Mária és Békési Sándor tanulmánya olvasható.
Amint a könyvet bemutató Nagy Balázs is kiemelte, a kötet interdiszciplináris a szó legjobb értelmében, és érdemes arra, hogy valóban referencia legyen a későbbi kutatás számára. A könyvbemutató a zene eszközeivel vitt el Margit világába: Pétery Dóra és Oláh Gyöngyvér által gótikus hárfán és organettón előadott zeneművek a 13. századba kalauzolták a hallgatóságot.
Deák Viktória Hedvig OP – Leonas Alex: Árpád-házi Szent Margit emlékezete. Advocata Nostra, Budakeszi, 2025.
A könyv megrendelhető az Advocata Nostra webshop felületén.
A kötet hamarosan megvásárolható lesz az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9–18 óráig), valamint megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.
Forrás és fotó: Domonkos Nővérek
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


