A Szent István Könyvhét negyedik napján, május 21-én délután Budapesten, a Stephanus Házban Pakot Géza SJ igazgató és Végh Dániel kulturális menedzser, a kiadó igazgatóhelyettese mutatták be a Jezsuita Kiadó újdonságait.
Horváth Árpád SJ 2024 ősze óta a torontói magyar Szent Erzsébet-plébánia plébánosa. A könyvhétre jelent meg Isten tágas tereiben című könyve, amely az első kötete. A könyvbemutatón videón jelentkezett be.
A kötet felelős szerkesztője, Végh Dániel kiemelte, hogy a borítón a Nap, egy madár és egy virág látható. Horváth Árpád felidézte: amikor a kiadó kulcsszavakat kért tőle a borítóhoz, azonnal az alföldi táj jutott eszébe. Ennek oka, hogy bár a kötetben elsősorban lelkiségi és irodalomtudományhoz kapcsolódó írások szerepelnek, azok nagyon személyes hangvételűek; megjelnik benne az Alföld, valamint a szülőföldje. Horváth Árpád Szabadkán született, életének első tizennyolc évét ott élte.
Horváth Árpád a lelkipászorkodás mellett irodalomtudománnyal is foglalkozik, az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a mágikus irodalom a kutatási területe. A Délvidék egyik legjelentősebb írója, Gion Nándor is ehhez az irányzathoz tartozik; A kárókatonák még nem jöttek vissza című regénye óriási hatással volt rá. Ez az Alföldön játszódik. A borítón szereplő madár egy kárókatona. A Nap szervesen hozzátartozik az Alföldhöz, ahogyan beragyogja a magas eget.
A kötet négy egységből áll. Az elsőben olvashatók azok a lelkiségi témájú jegyezetek, melyeket Horváth Árpád még A Szív című jezsuita magazin főszerkesztőjeként írt. a második részben a hosszabb cikkek szerepelnek, kapcsolódva az év ünnepeihez. Ezután jön egy blokk, amiben a szintén A Szívben megjelent, de irodalmi témájú írások olvashatók. Végül az elmúlt egy esztendőben Kanadában született és nyomtatásban még meg nem jelent, az ottani élményeket lejegyző szösszenetek szerepelnek.
Korábban éppen Horváth Árpád még a Jezsuita Kiadó igazgatójaként indította el a kiadó irodalmi könyvsorozatát, amelynek keretében jelent meg Kollarits A. Christie Az elveszett felügyelő című regénye.
A Stephanus Házban tartott bemutatón Pakot Géza kiadóigazgató beszélgetett a szerzővel. A könyv krimi, de ahogyan az írónő mondta: nem véres történet, nem az volt a célja, hogy minden fejezetben meghaljon valaki. Az ő krimijeinek az újdonsága – mostani könyvét első kötetének, Az elveszett lány című regényének sikerén felbuzdulva írta meg –, hogy van bennük vallásos szál.
Az elveszett felügyelő az 1919-es Tanácsköztársaság idején játszódik, tehát történelmi krimi. Mellékszereplőként valós történelmi személyek is megjelennek, de a főszereplők és maga a sztori kitalált. A valós eseményeknél Kollarits A. Christie törekedett a történelmi hűségre; rengeteg korabeli napilapot, folyóiratot böngészett át, régi fotókat nézegetett, sok tanulmányt és visszaemlékezést olvasott.
A könyvbemutatón szóba került Carlo Acutis. A húsz évvel ezelőtt, 2006 őszén elhunyt és 2025. szeptemberben szentté avatott olasz fiú ereklyéjét a közelmúltban helyezték el a budapesti Jézus Szíve jezsuita templomban. Ebből az alkalomból jelent meg Nicola Gori Szent Carlo Acutis – Az Eucharisztia digitális apostola című könyve. A Szív magazin tematikus számot is készített, amelyben olvasható az az interjú, melyet Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adásának főszerkesztője készített Carlo édesanyjával.
A jezsuita szerzetes videofelvételről szólt a megjelentekhez. Elmondta, előítélettel ment el az interjúra, mert kicsit úgy érezte: talán túl gyorsan avatta boldoggá, majd szentté az Egyház a fiatal fiút. Beszélgetés közben azonban meglátta az édesanyjának szemén keresztül Carlót, és ez mindent megváltoztatott benne ezen a téren.
Nagyon szíven ütötte, amikor az édesanyja elmesélte: nyugtalanította egyéves kisfia ragyogó, tiszta tekintete. „Az Isten nézett rám az ő szemein keresztül, akivel nem foglalkoztam kellőképpen” – mondta. Sem neki, sem a férjének nem volt rendezett a kapcsolata Istennel, és az egyéves Carlo ezt „számon kérte tőlük a tekintetével”. Ettől kezdve a szülők kezdtek kötődni az Egyházhoz. Tanítómesterük a kisgyermekük, Carlo volt. „Ezt a Gondviselés rendezte így, és mi hagytuk magunkat általa vezetni.”
Carlo édesanyja állítja, fia ugyanolyan gyerek volt, mint a társai, egy dologban különbözött tőlük: komolyan vette Jézust. „Úgy, ahogyan én nem tudtam.” Be kell engednünk az életünkbe Krisztust, ahogyan ő tette.
Carlót a szülei egyszer elvitték Assisibe, és ő itt rátalált Isten gondviselésére Szent Ferenc személyében. Carlo kérésére vettek ott egy kis házat; jómódúak voltak, megtehették. Mivel Szent Ferenc naponta két szentmisén vett részt, Carlo követte ebben. Repetát kért az Eucharisztiából, annyira szomjazta. Ez az, ami az embereket olyan erősen megérintette: Carlóban ott van az Úr Jézus.
Vértesaljai László arra is kitért, hogy szeret beszélgetni a kedvenc szentjeivel, Pio atyával, Loyolai Szent Ignáccal, Assisi Szent Ferenccel, Goretti Szent Máriával. Carlo édesanyjától kapott egy szentképet Carlóról. „Nekem Carlo a kisöcsém, aki fölöttem van.
Odaállok elé, rácsodálkozom, hálát adok érte, és hiszek abban, hogy az ő segítségével, példája révén ebben, a Jézussal való kapcsolatomban növekedhetek, gyarapodhatok” – mondta a a Vatikáni Rádió magyar adásának főszerkesztője.
Pakot Géza, a Jezsuita Kiadó igazgatója két könyvet is bemutatott. Elisabeth Kübler-Ross A halál és a hozzá vezető út című könyve hiánypótló – hangsúlyozta.
A szerző arról a folyamatról ír, amellyel előbb-utóbb mindannyian szembesülünk; és ez az életünknek nagyon kiváltságos időszaka. Ez a könyv komoly segítséget jelent abban is, hogyan közelíthetjük meg az életet új és sajátságos módon ebben az életszakaszban. Mindenképpen elérkezik ugyanis egyszer az a pont, amikor a tudomány tehetetlenné válik, és ilyenkor felvetődik a „mit tehetünk, hogyan tovább?” kérdés. Hívő emberként föl kell élesztenünk a saját hitünket: az ember életének nem az a végső kifutása, hogy lefogyva, megtörve, szinte felismerhetetlenül távozik a világból, hanem a halállal átlépünk egy következő szakaszba. Ez a szeretetnek egy új, reális és mély módja. Így tudjuk egymást kísérni és hordozni, a halálon túl is.
Mustó Péter SJ és Andreas Ebert A szív imája című könyve kapcsán Pakot Géza kifejtette: az ima az, amikor a legbensőségesebben együtt vagyunk a másikkal – emberrel, létezővel. Istennel is megélhetjük ezt a közvetlen kapcsolatot. Ez nem jelenti azt, hogy az írott, díszített, kívülről kapott formája a hitnek, a vallásnak értéktelen lenne, hiszen pontosan az vezet minket a belső folyamatokban. Ez a könyv felhívja a figyelmünket: a teremtett világot, a saját testünket használjuk arra, hogy elmerüljünk az imában, hogy megtaláljuk meg azt a módot, hogy jelen legyünk, és eljussunk a belső találkozásig. Ekkor már nem a külsőségek jelentik az életet, hanem a belső értékek.
– fogalmazott a Jezsuita Kiadó igazgatója.
Fotó: Thaler Tamás/Szent István Társulat
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
