Bemutatták a honvédség két új csapatszállítóját

Bemutatták a honvédség két új csapatszállítóját

Csaknem 25 milliárd forintért vásárolt két használt Airbus A319-es típusú szállító repülőgépet a Magyar Honvédség. A lassan 40 éve szolgáló An–26-osokat felváltó gépeket Kecskeméten mutatták be.

Nem a most vásárolt Airbusokból lesz a miniszterelnöki különgép – mondja a honvédelmi tárca vezetője. A köztársasági elnök viszont, aki a honvédség főparancsnoka, ahogy eddig, ezután is használhatja a katonai gépeket.

„Azzal sem lenne baj, hogyha egyébként mint minden országban, amely komoly ország, rendelkezik egy kormány kormánygéppel. […] Ez nem idegen szerintem a mai világban, de ezek nem kormánygépek, ezek a Magyar Honvédség gépei, a Magyar Honvédség hadrendjében vannak, a Magyar Honvédség üzemelteti” – hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter.

Hírdetés

Az amerikai gyártmányú repülőgép 126 katonát és 12 tonna hasznos terhet képes szállítani. Előnye, hogy a hatótávolsága kétszerese a szovjet gyártmányú An-26-osnak.

„A moduláris kialakításból adódóan mire tudjuk használni? Tudjuk használni arra, ami elhangzott, hogy bajba jutott vagy éppenséggel megsebesült vagy megsérült, balesetet szenvedett katonákat, vagy magyar állampolgárokat tudjunk minél előbb biztonságos orvosi ellátásra hazaszállítani” – jegyezte meg a bemutatón Benkő Tibor vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke.

Az egészségügyi kimenekítésre és ellátásra is alkalmas gépeket Magyarországon szerelik fel a katonai szolgálathoz szükséges rendszerekkel. Az An-26-osokat nem selejtezik le, a jövőben is használják majd, például légifotózásra.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »