Bemutatta a székesfehérvári Jobbik a polgármesterjelöltjét – aki nem más, mint az MSZP helyi elnöke

Bemutatta a székesfehérvári Jobbik a polgármesterjelöltjét – aki nem más, mint az MSZP helyi elnöke

Közösen jelentette be polgármesterjelöltjét ma délután az összeborult székesfehérvári ellenzék. Az önkormányzati képviselőt adó ellenzéki pártok, az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a Jobbik, valamint az újonnan a városban is megalakult, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterhez kötődő Mindenki Magyarországa Mozgalom ma délután a Magyar Király Szállóban közölte, közösen állnak Márton Roland helyi MSZP-s elnök polgármesterjelöltsége mögé, és így ő lesz Cser-Palkovics András fideszes városvezető "messze legerősebb őszi kihívója".

A polgármesterjelölt megköszönte az összes ellenzékinek az elmúlt hónapok közös munkáját, elárulva egyúttal, hogy a szégyenteljes kollaboráció nem újkeletű:

közösen megoldott ügyek, elvégzett feladatok építették fel azt a bizalmat, ami együttműködésünket alapozza meg.

Márton Roland a legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy "át kell vezetni Székesfehérvárt a 21. századba." Annak ellenére ugyanis, hogy a város Márton szerint az EU-tól sok-sok milliárd forintot kapott, ezt azonban "bulibáróként viselkedve" a fideszes vezetés elverte propagandára, "személyi kultuszra" és stadionokra.

A hat párt képviselői a helyszínen közös programnyilatkozatot is aláírtak.

Hírdetés

Ráczné Földi Judit DK-s önkormányzati képviselő kiemelte, Székesfehérvár is olyan város, ahol "a többség" változást akar, ezért most különösen fontos, hogy hat párt végül "elvégezte a feladatát", több hónapos közös munka után pedig most mutatják be közös jelöltjüket.

Barlabás András, a helyi Momentum elnöke kiemelte, a város legnagyobb problémájának az 5%-os népességfogyást, főleg a fiatalok elvándorlását tartja, nekik szerinte az "iskolából kikerülve Európa legalacsonyabb béreivel, elszabadult ingatlan- és albérletárakkal és rendes szakszervezeti képviselet hiányával" kell szembenézniük.

Fazakas Attila, a helyi Jobbik elnöke szerint is új időszakot jelent az, hogy a teremben jelenlévő, "különböző meggyőződésű emberek közös polgármesterjelöltet és 14 közös önkormányzati jelöltet is állítanak."

Márton Roland 2014-ben, az MSZP-Együtt színeiben 22,71 százalékot kapott, és így második lett a voksok 64,5 százalékát megszerző fideszes Cser-Palkovics mögött. A jobbikos polgármesterjelölt, Horváth-Tancsa Ágnes Izabell 6,44 százalékot, a független Juhász László 2,65-öt, az LMP színeiben induló Bialkó László Gergő pedig 2,55 százalékot szerzett. Ez még összeadva is csak 34,35 százalék.

Videó az összballib sajtótájékoztatóról:

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fmagyarinfo%2Fvideos%2F578481989229383%2F&width=480&show_text=false&height=270&appId

(Kuruc.info – Mérce nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »