Bemutatkoztak a Magyar Szövetség Nyitra megyei képviselőjelöltjei és az elnökjelölt Vataščin Péter2026. 07. 23., cs – 20:05 Komárom |
A Duna Menti Múzeum udvarában álló Jókai-szobor előtt tartott sajtótájékoztatót a Magyar Szövetség Nyitra megyei csapata Gubík László pártelnök részvételével. Csenger Tibor elnökjelölt elmondta: az elmúlt önkormányzati ciklusban 131 millió euró értékben valósultak meg fejlesztések a megye déli járásaiban.
„Úgy gondolom, hogy a »Ránk számíthat« mottó, amellyel az ősszel csatába indulunk, hűen kifejezi az elmúlt és az előttünk álló időszakot is“ – mondta a Magyar Szövetség csapatáról elsőként Gubík László elnök a Duna Menti Múzeum udvarában, háta mögött pártja Nyitra megyei csapatával.
A pártelnök beszélt arról is, hogy öt megyei képviselő-testületben van jelen a Magyar Szövetség, és szerinte ennek „érzékeljük a gyümölcseit nap mint nap“. Meglátása szerint ebből következik, hogy „2027-ben mindezt vagy ennek a sokszorosát még tágabb mozgástérrel Pozsonyban is el tudjuk érni“.
A legnagyobb megyei frakció
Farkas Iván, a megyei frakció vezetője többek közt arról beszélt: a Nyitra megyei fejlesztési stratégia keretében 144 millió eurónyi forrás elosztásában vettek részt a képviselőik, amelynek több mint 65%-a a megye déli négy járásaiba vándorolt. Hozzátette: az északi régiók fejlettebbek voltak a közelmúltig.
Érintette még azt is, hogy
az elmúlt négy évben összesen 300 kilométer megyei utat és 108 hidat újítottak fel teljesen – mindennek 50%-a szintén a megye déli részein.
Az útfelújítások felgyorsítására 12 éve az ő frakciójuk tett javaslatot, amely jelenleg 18 taggal országos szinten a legnagyobb megyei képviselői csoportnak számít.
Érsekújvári körzet: Bób János, Czékus András, Farkas Tibor, Pék Pál
Komáromi körzet: Andruskó Imre, Bauer Ildikó, Becse Norbert, Gyarmati Tihamér, Iván Tamás, Orosz Örs, Viola Miklós, Zink Vass Nóra
Lévai körzet: Antal Nyustin Ágnes, Csenger Tibor, Csonka Ákos, Farkas Attila, Fekete Zoltán, Köpöncei Péter, Mácsadi István, Sál Attila, Zachar Pál
Párkányi körzet: Bolya Szabolcs, Farkas Iván, Vitkó Andrea
Vágsellyei körzet: Agócs Kőrösi Ildikó, Baranyai Zsolt, Tölgyesi Róbert
Nyitrai körzet: Paulisz Marián
131 millió eurós összérték
Csenger Tibor, a megye jelenlegi alelnöke, illetve a Magyar Szövetség elnökjelöltje beszámolt a 18 fős frakciójuk munkájáról, amely szerinte „olyan erőt képviselt a 54 fős megyei testületbe, ami szinte megkerülhetetlen volt“.
A Farkas Iván által is említett közúti infrastruktúra-fejlesztéseken kívül Csenger szerint a szociális intézményeket fejlesztésére is odafigyeltek, amelyekben 120 új helyet tudtak kialakítani. Az egészségügy terén a három megyei kórházban és a két rendelőintézetban komoly fejlesztéseket valósítottak meg. És ugyan nem a megye működteti őket, de a komáromi, lévai és nagytapolcsányi kórházakban is több tízmillió eurós befektetések jöttek létre.
Több középiskolát is felújítottak. Ezen a téren 12 millió eurós értékben az érsekújvári egészségügyi iskola ősszel kezdődő bővítése lesz a legkomolyabb következő lépés. Kiemelte még: a fiatal orvosok pályakezdését és a szakrendelők nyitását egy külön általános érvényű rendelettel szeretnék majd erősíteni.
Bővítették a kulturális, sport, idegenforgalmi és a műemlékek felújítására szánt pályázati kereteket. Ezekhez új elemként csatlakozott az önkormányzati régiófejlesztés, amellyel évente 1,77 millió eurót juttattak a településeknek. Megemlítette még a 18 év alatti igazolt sportolóknak adott 50 eurós hozzájárulást – végül pedig folytatnák az idegenforgalom támogatását, valamint a magyarországi határmenti megyékkel való együttműködést is.
Csenger kiemelte: mindent összevetve 131 millió eurót juttatott Nyitra megye a Magyar Szövetség frakciójának segítségével a déli régiókba, amelyek az országos szinthez képest gazdaságilag alulfejlett vidékeknek számítanak.
Meg akarják őrizni a pozíciókat és megszólítani a szlovákokat is
A megyeelnöki esélyeire vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Csenger elmondta: olyan megyét szeretnének, ahol mindenki elégedett.
„Ne legyen különbség az északi és a déli beruházási arányok között, ezt szeretnénk. Éljen egymás mellett nyugodtan, békében szlovák, magyar, s ne az legyen a legnagyobb probléma, hogy esetleg valamilyen beruházás nem jutott ide, mert itt véletlenül többségben élnek a magyarok. Ezt ki szeretnénk küszöbölni“
– fejtette ki.
Ezt követően Farkas és Gubík is utalt arra, hogy bíznak a szlovák nemzetiségű polgárok szavazataiban is. A pártelök hozzátette: az őszi megmérettetésen „dobogós helyet“ szeretnének elérni a polgármesterek és a megyei képviselők számában – illetve mind az öt megye irányításában részt szeretnének venni.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


