Bemutatjuk a választások legnagyobb győzteseit és veszteseit

Országszerte tarolt a Fidesz, a hétvégi voksolás révén a Márki-Zayt támogató Egységben Magyarországért pártkoalíció huszonegy politikusa veszítette el a mandátumát. Néhány helyen egészen magas arányú győzelmet zsebelhetett be a Fidesz–KDNP közös jelöltje, de akadt olyan körzet is, ahol csak néhány tucatnyi voks döntött. A szavazatok majdnem teljes feldolgozottsága alapján kirajzolódnak az országgyűlési választások legjei.

A legnagyobb arányú győzelmet Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es számú körzetében Tilki Attila érte el. A Fidesz–KDNP jelöltje Vásárosnaményben a szavazatok 69,82 százalékát szerezte meg. Nem sokkal kapott kevesebbet Simon Miklós, aki ugyancsak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hozta a Fidesznek a 6-os számú körzetet, a szavazatok 67,91 százalékával. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére V. Németh Zsolt állhat, aki az ország túlfelén, Vas megye 3-as számú választási körzetében ért el a Fidesz színeiben 66,76 százalékot.

A legkisebb különbségű győzelem ugyancsak a Fidesz–KDNP-pártszövetséghez köthető. Budapest 13-as számú választókerületében ugyanis Szatmáry Kristóf 23 684 voksot kapott, míg az Egységben Magyarországért színeiben induló Vajda Zoltán 23 646 szavazattal szorult a második helyre. A két politikus között 38 szavazat döntött. Érdekességként meg kell említeni, hogy itt indult Szanyi Tibor, aki a nyolc versenyző közül a hetedik helyet érte el, lévén hogy összesen 375 voksot kapott. Szintén meglehetősen kis különbség van Budapest 15. számú körzetében, ahol is az Egységben Magyarországért színeiben versenyző Kunhalmi Ágnes 24 763 voksot kapott, ellenfelét, a kormánypárti Lévai István Zoltánt pedig 24 314-en támogatták.

Ha a hétvégi választások egyik legnagyobb bukását keressük, akkor egészen Hódmezővásárhelyig kell mennünk, ahol is Lázár János 26 997 szavazattal 52,08 százalékos eredményt ért el, ellenfelét, a hat pártot tömörítő Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltjeként is induló Márki-Zay Pétert viszont mindössze 20 690-en támogatták, ami számára 39,92 százalékos eredményt biztosított. Kettejük között 6307 szavazatnyi különbség keletkezett.

Hírdetés

Ha a voksolás legnagyobb megosztottságát keressük, akkor egyértelműen a Budapest–vidék szembenállásáról kell beszélni. A fővárosban győzött az Egységben Magyarországért, míg az ország összes többi körzetét – kettő kivételével – a Fidesz–KDNP nyerte.

Budapest esetében több ismert, kormánypárti politikus is elbukott. Hajnal Miklós a 3-as számú választókerületben a fideszes Fürjes Balázst utasította maga mögé, Orosz Anna pedig a 2-es számú választókerületben közel ötezer szavazattal kapott többet, mint Simicskó István egykori honvédelmi miniszter, a KDNP jelenlegi frakcióvezetője. Szabó Szabolcs harmadszorra is győzni tudott a csepeli választókerületben Németh Szilárd ellen, Hadházy Ákos és Tóth Endre pedig megtartotta Zuglót, illetve Budafokot-Budatétényt az ellenzéknek.

Az ellenzékiek legfájóbb egyik veresége talán Szél Bernadett-té, aki Pest megye 2. választókerületében hasalt el a fideszes Menczer Tamás előtt: a külügyi államtitkár 2398 szavazattal nyert.

A legnagyobb csapás a Jobbik-frakciót érte, lévén, hogy mind a négy frakcióvezető-helyettesüket elvesztették: Szilágyi György (neki még van matematikai esélye a fordításra a külföldi szavazatok megszámlálása miatt), Csányi Tamás, Nunkovics Tibor és Magyar Zoltán is veszített. Rajtuk kívül Rig Lajos és Kálló Gergely, valamint Steinmetz Barnabás, Stummer János, Potocskáné Kőrösi Anita, Gyüre Csaba és Ander Balázs is elbukott.

A szocialisták legrégebbi motorosa előtt is bezárul a parlamenti garázsajtó, lévén hogy az MSZP-s Korózs Lajos Hatvanban szenvedett vereséget. Vélhetően rossz szemmel tekint az eredményre a DK-s Bősz Anett, aki Érden kapott ki. A Párbeszédből Burány Sándor és Kocsis-Cake Olivio bukta a parlamenti helyét, az LMP-ből pedig Schmuck Erzsébet és Hohn Krisztina.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »