Bemennek a házakba, mindent felfalnak vagy tönkretesznek, a bankból több ezer eurót vesznek fel – Horgos polgármestere a jóságos menekültekről

Bemennek a házakba, mindent felfalnak vagy tönkretesznek, a bankból több ezer eurót vesznek fel – Horgos polgármestere a jóságos menekültekről

Bacskulin István, a jelenlegi határtól három kilométerre fekvő délvidéki Horgos polgármestere arról számolt be az M1 csatorna reggeli műsorában, hogy a település tehetetlen a "menekült"áradattal szemben. Nem tudják, hogy ki fogja megtéríteni a lakók és a gazdák kárát.

Hírdetés

„Egyes gazdálkodók egyetlen szem barackot sem szedtek le idén, mert a bevándorlók zölden megették az összeset” – fogalmazott a település vezetője, aki szerint a termelők arról is beszámoltak, hogy a migránsok késekkel alakították át az ültetvények locsolására használt berendezéseket zuhanyzóvá, így ellehetetlenül a homokhátság öntözése.

„Eddig mintegy másfél millió eurós kárt regisztráltunk, és nem is lehet megbecsülni, hogy mennyi lesz a vége” – hangsúlyozta a mezőgazdasági kárbecslőként is dolgozó településvezető.

A beszélgetés során elhangzott: a migránsok megdobálják a vonatokat, eddig a szerencsén múlt, hogy nem történt személyi sérülés. A polgármester arra is kitért, hogy hiába kértek a szerb szociális minisztériumtól mobil wc-ket, eddig nem kaptak, pedig nagy szükség lenne azokra a közegészségügyi állapot kezelése végett. Az utcák tele vannak emberi vizelettel és ürülékkel, mert a "menekültek" ott végzik el a dolgukat, ahol tudják – tette hozzá.

(Híradó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »