"Belső támadás" végzett egy amerikai katonával Afganisztánban

Életét vesztette egy amerikai katona, másik kettő pedig megsebesült Dél-Afganisztánban egy úgynevezett „belső támadás” során – tudatta az amerikai hadsereg szombati közleményében.

A közlemény nem részletezte, hol történt a támadás, ugyanakkor a The Washington Post amerikai lap egy afgán tisztviselőre hivatkozva azt jelentette, hogy Uruzgán tartományban halt meg az említett katona. A hadsereg közölte: vizsgálják a történtek körülményeit.

Nem ez volt az első eset, hogy amerikai katonák „belső támadásban” vesztették életüket. Tavaly júniusban három katona vesztette életét, miután az afganisztáni biztonsági erők egyik tagja ellenük fordította fegyverét. Ezt megelőzően márciusban sebesített meg három amerikait egy afgán katona.

Hírdetés

Az afgán kormány és az azt támogató nemzetközi erők ellen fegyveres harcot folytató tálib mozgalom tagjai korábban több ilyen típusú támadást hajtottak végre, többször előfordult, hogy beszivárogtak a biztonsági erők soraiba, majd meggyilkolták mit sem sejtő bajtársaikat.

Mintegy 14 ezer amerikai katona állomásozik Afganisztánban a NATO katonai missziója keretében.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »