Belső körökből figyelmeztették Orbánt a sajtószabadság fontosságára

Belső körökből figyelmeztették Orbánt a sajtószabadság fontosságára

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Központi Statisztikai Hivatal munkatársai által összeállított Jó Állam 2018-as kötetében a kormányzat számára nyújtanak értékelő áttekintést a magyar állam működésével, hatékonyságával összefüggésben. A jelentés tájékoztató jellegű, nem szolgál konkrét intézkedések megalapozására, de az alapvetően kormánybarát intézetek részéről meglepő kritika érte a kabinetet.

Az NKE tudományos főmunkatársa, Cservák Csaba vezetésével összeállított demokrácia fejezetben felhívják a kormány figyelmét

Hírdetés

a sajtószabadság helyzetére, arra, hogy a sajtószabadságra vonatkozó összetett adatok alapján 2013-tól kezdődően folyamatosan romló tendencia figyelhető meg a mutatóban, amelynek értéke 2015-ben és 2016-ban tovább romlott, márpedig a sajtószabadság hozzátartozna a demokráciához.

„Habár a sajtószabadság megítélése – annak természetéből adódóan – nehezen megfogható, szubjektív elemeken alapul, értékelése mégis kiemelten fontos a demokratikus jogállam minőségének meghatározása szempontjából. A sajtó- és szólásszabadság teljes körű érvényesülése nélkül nem beszélhetünk szabad demokráciáról sem, mert a választópolgárok nem jutnak hozzá a politikai álláspontjuk kialakításához szükséges valós információkhoz” – áll az mfor által szemlézett jelentésben, amely azt is megállapítja:

a visegrádi országok közül az összevont mutatók alapján hazánk teljesít a leggyengébben: Csehország, Szlovákia és Lengyelország magasabb pontszámmal rendelkezik, vagyis ezekben az országokban erősebbnek ítélik a sajtószabadság érvényesülését.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »