Belső bírálat: repedezik a Fidelitas

Belső bírálat: repedezik a Fidelitas

Bár gyakran előfordul, hogy egy-egy párt ifjúsági szervezete megemlékezik a nemzeti ünnepekről, az viszont már meglehetősen szokatlan – különösen a Fidesz esetében –, hogy egy ifjú politikus ünnepi beszédében saját szervezetét kritizálja. A Fidesz ifjúsági társszervezeteként alakult Fidelitasban viszont éppen ez történt a múlt hét végén. Petneházy Dávid, a Fidelitas Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke a budapesti Gesztenyéskertben tartott március 15-i megemlékezésen bírálta a kormánypárti szervezetet.

Mint mondta: „Legyen célunk egy közös, erős, fiatal jobboldal kiépítése, amely képes megőrizni a polgári értékeket.” Petneházy Dávid – aki egyébként nem más, mint a Fidesz nyíregyházi országgyűlési képviselőjének, Petneházy Attilának a fia – beszédében elégedetlenségének adott hangot, és arra utalt, hogy a szervezet képtelen volt megszervezni magát. Az ifjú politikus az Indexnek erről azt mondta: némi önkritikával élve úgy látja, hogy a polgári jobboldali fiatalság nem kellő hatékonysággal folytatja a tevékenységet. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mindez nem a Fidelitas hivatalos álláspontja, azt csak az elnök képviselheti.

Hírdetés

Ugyanakkor a Magyar Nemzet értesülései szerint korántsem magánakcióról van szó. A megemlékezésről készült videót ugyanis a Fidelitas hegyvidéki szervezete jegyzi. Csakhogy nem a jelenlegi XII. kerületi tagszervezet, hanem az, amelyet tavaly év végén minden előzmény nélkül feloszlatott a szervezet országos elnöksége. A korábbi hegyvidéki szervezet tagjai viszont a jelek szerint nem tekintik feloszlatottnak a XII. kerületi Fidelitast, kiállásukkal pedig szembeszálltak az ifjúsági szervezet vezetésével.

Tavaly év végén alakult újra a feloszlatás után a Hegyvidéki Fidelitas, N. Szász Adrián vezetésével, teljesen új tagsággal. A szervezet húsz fővel alakult újjá. Az új elnök megkeresésünkre elmondta, semmit sem tudott a nevükben tartott akcióról. Mint mondta, nem ők csinálták a videót, egyetlen tagjuk sem vett részt a megemlékezésen. Ráadásul szerinte „sérülhettek a Hegyvidéki Fidelitas személyiségi jogai”. Arról ugyanakkor nem tett említést, hogy tesznek-e további lépéseket.

A különös akció miatt kerestük Böröcz Lászlót, a Fidelitas országos elnökét, ám nem tudtuk utolérni. Úgy tudjuk, hogy a XII. kerületi szervezet feloszlatását a budapesti elnök, Varga-Bajusz Veronika javasolta, ő viszont írásban ígért válaszokat kérdéseinkre, ám lapzártánkig nem kaptunk tájékoztatást tőle.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 03. 16.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »