Belharcok dúlnak a Fideszben

Belharcok dúlnak a Fideszben

Már-már háborús viszonyok alakultak ki a Fideszben, mindenki lő mindenkire – írja a Népszabadság.

A lap információi szerint éles az ellentét Lázár János és Rogán Antal között, Varga Mihály és a frakcióvezető között, és emlékeztetnek arra is, hogy Navracsics Tibor folyamatosan visszaszól Brüsszelből egykori társainak.

A Népszabadság úgy tudja, Orbán szűk körben elismerte, hogy hallgatnia kellett volna Pokorni Zoltánra, Kövér Lászlóra, akik már régóta óva intették a Simicska Lajoshoz fűződő rendkívül szoros kapcsolattól.

A cikk kitér Lázár Jánosra is, aki az utóbbi időben beszólt Mészáros Lőrincnek, Andy Vajnának és Habony Árpádnak is. A felcsúti polgármestert vagyonnyilatkozata miatt bírálta, míg utóbbiakról – miután egy állami Volkswagen kisbuszban fotózták le őket – azt mondta, reméli, futja nekik saját autóra is, és nem állami kocsival járnak. Lázár Orbánt is bírálta, amiért állami kitüntetést adott Csányi Sándornak.

Törésvonalat jelent az is, hogy Áder János nemrégiben lemondott a TEK védelméről, és a Készenléti Rendőrségre bízta magát és családját. Sajtóhírek szerint ennek oka az, hogy Orbán dolgokról is szót ejtett Áder Jánossal folytatott beszélgetésein, amelyekről nem tudhatott volna, magyarán Áder attól tart, hogy lehallgatták.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »