Belgiumban rekordmennyiségű burgonya termett – a gazdák mégsem örülnek

Belgiumban rekordmennyiségű burgonya termett – a gazdák mégsem örülnek

Belgium idén rekordmennyiségű burgonyaterméssel számol – a gazdák azonban ennek mégsem örülnek, aminek az az oka, hogy a krumpli ára jelentősen csökkent és az export is visszaesett.

A Belpotato mezőgazdasági szervezet becslése szerint a belga gazdák iden mintegy ötmillió tonna burgonyát fognak betakarítani, ami 11 százalékkal több, mint 2024-ben.

A termésrekord annak is köszönhető, hogy évek óta nő a burgonyatermő terület, amit főként a fagyasztott sült krumplit gyártó ipar hajt előre. Ez az ágazat azonban most nyomás alá került az amerikai vámok és az ázsiai versenytársak térnyerése miatt.

„Egy fordulóponthoz értünk,” – mondta Pierre Lebrun, a Belpotato titkára. – „A világpiac egyre kevesebb európai sült krumplit vásárol.”

Hírdetés

2024-ben Belgium több mint 3 milliárd euró értékben exportált előfőzött és fagyasztott burgonyatermékeket – háromszor annyit, mint 2015-ben. Mostanra azonban a helyzet megváltozott.

A fagyasztott krumplit gyártó cégeket egyszerre három csapás érte: az amerikai vámok miatt csökkentek az exportlehetőségek. Másodszor, az erős euró rontotta a versenyképességet, illetve harmadszor: India, Kína és Egyiptom gyárai egyre nagyobb konkurenciát jelentenek.

A fagyasztott sült krumpli exportja 2025 júniusáig 6,1 százalékkal esett vissza.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »