Belgiumban menedékkérők segíthetnének a koronavírus elleni védekezésben

Belgiumban menedékkérők segíthetnének a koronavírus elleni védekezésben

Mintegy 200 menedékkérő is besegíthetne a koronavírussal összefüggő egészségügyi munkába Belgiumban diplomájuk, illetve vonatkozó tapasztalataik elismerése mellett – közölte a The Brussels Times című angol nyelvű hírportál hétfőn, a menedékkérők befogadásával foglalkozó belga szövetségi ügynökség (Fedasil) felmérésére hivatkozva.

A hírportál tájékoztatása szerint a felmérés azt vizsgálta, hány olyan menedékkérő tartózkodik Belgiumban, akiknek diplomája vagy tapasztalata alkalmassá teheti őket arra, hogy részt vegyenek a koronavírus-járvány elleni egészségügyi munkában.

A felmérésből kiderült, hogy az egészségügyi végzettséggel vagy gyakorlattal rendelkező mintegy 200 menedékkérő többsége 35 év alatti nő, akik származási országukban egészségügyi ágazatban, főként szülészi vagy ápolói feladatokat láttak el. Közel felük kevesebb mint öt évvel ezelőtt szerzett egészségügyi diplomával rendelkezik, az érintettek másik fele az egészségügy területén szerzett több mint ötéves munkatapasztalattal rendelkezik. Felük hollandul, 32 százalékuk franciául beszél, mások angolul, arabul, spanyolul és más nyelveken értenek.

A Fedasil közölte, az érintették jelezték, hogy szívesen támogatnák munkájukkal a koronavírus okozta válság idején különösen nagy nyomás alatt álló egészségügyi ágazatot. Menedékjogi kérelmük elbírálásának ideje alatt azonban munkavállalásuk nehézségekbe ütközik. A belga ügynökség megvizsgálja, hogy a menedékkérők alkalmazhatók-e önkéntesként az oltási központokban – közölték.

Hírdetés

Az illetékes belga közegészségügyi intézet hétfői tájékoztatása szerint a koronavírussal újonnan megfertőzöttek száma folyamatosan csökken, a vírus okozta betegség halálos áldozatainak száma viszont továbbra is emelkedik Belgiumban.

A koronavírussal újonnan megfertőzöttek napi átlagos száma 3558, ami 20 százalékkal marad el az egy hete közölt adatoktól. Jelenleg 3084 embert ápolnak kórházakban, míg számuk múlt hétfőn 2921 volt. Intenzív ellátásban az egy hete közölt 832 helyett hétfőn 899 beteg részesült. Egy hetes viszonylatban a vírusfertőzés szövődményeiben átlagosan 43,1 ember halt meg naponta, ami 46,6 százalékos emelkedést jelent.

Megjelenése óta 925 476 ember esetében mutatták ki a SARS-CoV-2 koronavírust, és 23 473-an haltak meg a Covid-19 betegség szövődményeiben Belgiumban.

Beszámoltak arról is, hogy a hétfői adatok szerint Belgiumban eddig 1 855 977 ember kapta meg a koronavírus elleni oltás első adagját, a második dózist 620 032 embernek adták be. Ezzel a belga lakosság 16,2 százaléka kapta meg legalább az első koronavírus elleni oltást, 5,4 százaléka pedig már védettséggel rendelkezik fertőzéssel szemben Belgiumban.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »