Belgium kiállt a WHO mellett

Belgium kormánya szombaton továbbra is támogatásáról biztosította az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), miután az Egyesült Államok elnöke pénteken közölte, hogy országa megszakítja minden kapcsolatát a szervezettel, mert az nem hozta meg a koronavírus-járvány miatt szükségessé vált reformokat.

A belga kormány több minisztere közös sajtóközleményben hangsúlyozta, hogy a WHO-nak döntő szerepe van a járvány elleni nemzetközi fellépésben.

Hírdetés

"A szervezet megpróbálja elejét venni a ragály terjedésének egyebek mellett egészségügyi javak szétosztásával, gyors reagálású csoportok bevetésével, tanácsadással, tömegtájékoztatással. Belgium támogatja a WHO már megkezdett, működésének további javítását célzó reformjait. Európai uniós társainkkal együtt, országunk végiggondolja, hogy miként tudja segíteni a jövőben ezeket az erőfeszítéseket, hogyan teheti a szervezetet még hatékonyabbá, hogy az eredményesen léphessen fel esetleges újabb járványhullámokkal szemben. A koronavírus-járvány megmutatta, hogy a kórokozó bárkit elérhet. A globális egészség közös felelősség, amelyből minden államnak vállalnia kell a részét" – áll a belga kormányközleményben.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »