Az ír püspöki konferencia, az anglikán egyház és az evangélikus szövetség elítélik a Belfastban, egy brutális késelést követően június 9-én kirobbant bevándorlók elleni erőszakot, és a rasszizmus, valamint a megosztó politikai retorika elutasítására szólítanak fel. Az ír muszlim tanács szolidaritását fejezte ki a megtámadott áldozat iránt.
Észak-Írország legfontosabb keresztény és muszlim képviselői egyhangúlag elítélték az elmúlt 48 órában Belfastban és az ország más városaiban történt súlyos zavargásokat. A Maynoothban tartott közgyűlés zárónyilatkozatában a püspöki konferencia aggodalmát fejezte ki „az emberi élet elleni támadás”, valamint a bekövetkezett erőszak és társadalmi rend megbomlása miatt, és imára hívott a békéért, valamint azért, „hogy minden ember szent méltóságát mindenki tiszteletben tartsa”.
A katolikus püspökök „megdöbbentőnek” nevezik azokat a támadásokat, amelyek a migráns családok otthonait és vállalkozásait érték: „Egy igazságos társadalom igazi mércéje az, hogy képes befogadni az újonnan érkezőket, harcol a rasszizmus ellen, és elutasítja a megosztó politikai retorikát” – írták, támogatást kérve a rendfenntartó erők és a különböző közösségek vezetői számára.
A keresztény közösségek nyugalomra szólítanak fel
Az anglikán egyház is határozottan bírálta a Belfast utcáin történt erőszakos eseményeket. David McClay, Down és Dromore püspöke elmondta, hogy „azok, akik a helyi közösségeknek ártanak, minden korosztályt, különösen a legsebezhetőbbeket veszélybe sodorva, nem képviselik társadalmunk többségét”. Az anglikán püspök egyúttal elítélte „az előző este egy fiatalembert ért szörnyű erőszakos cselekményt, és minden hasonló támadást. Imádkozom a gyógyulásáért. Most még nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk, hogy együtt dolgozzunk közösségeink minden tagjának jólétéért, biztonságáért és boldogulásáért.”
David Smyth, az Észak-Írországi Evangélikus Szövetség vezetője az erőszakos eseményekre reagálva imát tett közzé, és kijelentette: „Semmi sem igazolhatja azt, hogy emberek tömegei felgyújtsák szomszédjaik házait azok bőrszíne vagy vallása miatt. Ez egyértelműen helytelen, és azonnal abba kell hagyni. Az elmúlt 24 órában imádkoztam az itt élő, más országokból származó keresztényekkel, és megpróbáltam kapcsolatba lépni más vallású és kultúrájú emberekkel. Láttam és hallottam a félelmet, amit éreznek.”
Az Ír Muszlim Tanács aggodalma
Mint ismert, a tüntetések – melyek valódi „idegenek ellen irányuló hajtóvadászattá” alakultak – június 9-én, kedden törtek ki, miután egy harminc éves szudáni férfit, Hadi Alodidot letartóztattak gyilkossági kísérlet vádjával, amiért az utcán brutálisan megkéselt egy negyven éves férfit, Stephen Ogilvie-t. Az áldozat a támadás következtében elvesztette bal szemét, és nyakán és hátán is sérüléseket szenvedett. A család nyugalomra intő felhívása sajnos nem járt eredménnyel, és az erőszakos cselekmények, bár kisebb mértékben, utána éjjel is folytatódtak. Az Ír Muszlim Tanács egy nyilatkozatban fejezte ki együttérzését a megtámadott férfi és családja iránt, és fenntartások nélkül elítélte a bűncselekményt.
Ugyanakkor a szövegben hangsúlyozták, hogy „alapvető fontosságú, hogy egyetlen személy cselekedeteit ne használják fel egész közösségek megbélyegzésére. Mindenkire ráhúzni a felelősséget igazságtalan és kontraproduktív. A muszlimok, a migránsok és az etnikai kisebbségek túlnyomó többsége törvénytisztelő állampolgár, akik pozitívan járulnak hozzá a társadalomhoz, és elutasítják az erőszak minden formáját”. A közös jövő „a kölcsönös tisztelet és a jogállamiság értékeinek megőrzésétől, valamint annak elismerésétől függ, hogy az embereket tetteik alapján ítéljük meg, nem pedig etnikai hovatartozásuk, nemzetiségük vagy vallásuk alapján”.
A Brit Muszlim Tanács szintén felajánlotta segítségét – akár anyagi támogatás formájában is – a támadások és gyújtogatások áldozatainak. Számos bevándorló család otthonát és üzletét gyújtották fel vagy rongálták meg. „A belfasti események következtében sok család, egyén és vállalkozás szorul támogatásra” – olvasható az iszlám szervezet Facebook-oldalán, amely nyugalomra int, megjegyezve, hogy egy bűncselekmény, még ha brutális is, nem igazolhat ilyen pusztítást.
Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Fotó: Henry NICHOLLS / AFP (A rendőrök vízágyút vetnek be, miközben eltorlaszolják az utat a tüntetők elől [hátul], amely egy korábban migránsok elszállásolására használt szállodához vezet, az észak‑belfasti Glengormley Antrim Roadján június 10‑én. A rendőrség aznap este ismét vízágyúval oszlatta szét a kisebb csoportokat, miután második éjszaka is összegyűltek; a brit hatóságok szerint a dühöt a brutális késelést követően szélsőjobboldali aktivisták szították a közösségi médiában.)
Hollósi Judit/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


