Belenyomnák az orrunkat, naná

Nem vagyunk retardáltak! Nem vagyunk idióták. Nem kell úgy beszélni velünk, mint egy kisegítő óvoda háromévesével, aki huszadszorra sem érti meg, hogy nem szabad az asztalra kakilni, mert az emberi együttélésnek vannak bizonyos normái, és ha valaki nem tanulja meg egészen kicsi korban, hogy nem tojunk a tányérba, az bizony felnőttként is ezt csinálja.

De nekünk volt gyerekszobánk, nem kell folyamatosan rendre utasítania bennünket a kormánynak, melynek tagjai viszont még ma is oda piszkítanak, ahonnan esznek. Addig-addig provokálták gyáván és sunyin Brüsszelt, amíg az Unió berágott, s belengette a lisszaboni szerződés hetes pontjában foglalt szankciókat Magyarország ellen. (Arról a lisszaboni szerződésről van szó, melyet a Fidesz is nettó két óra alatt írt alá 2007 decemberében. Ha elolvasták volna a szignózás előtt, tudhatták volna, mit tartalmaz, s minek mi a következménye az egyezmény szerint.) 

(…) Tisztelt fideszes politikusok! Látjátok ti magatokat kívülről? Halljátok ti, mit hordotok össze? Hogy tudjátok pislogás nélkül eljátszani azt az OPNI-ért kiáltó üldözési mánia-színházat, amivel nap mint nap hergelitek azt az ostoba gyülekezetet, akiket négyévente ötezer forintért meg egy soha meg nem érkező Erzsébet-utalványért megvásároltok, hogy újra és újra visszarugdossák a szakadékba a magyar jövőt?!

Megállítanátok Brüsszelt, ahonnan zabáltok? Közben meg összerotyizzátok magatokat, ha Juncker csúnyán néz?

Azért kell rátok szavazni – mondjátok – nehogy visszajöjjenek a kommunisták! Közben meg Orbán nagy igyekezetében lassan megkoszorúzza Kim Dzsongunt is…

Hírdetés

Harcoltok a korrupció ellen, közben meg a Holdig ér, amit elloptatok tőlünk.

El kell tiporni Sorost, mert… Csak.

El kell tiporni Simicskát, mert… Csak.

Egy migránst sem engedtek be – de a 14-18 éveseket szerettétek volna.

Igazatok van. Mégis retardáltak vagyunk. Idióták. Mert hagyjuk, hogy ezt műveljétek velünk. Mert mindennap beletojtok a tányérunkba, s mi nem nyomjuk bele az orrotokat. Csupán viszolyogva elfordulunk. Ki-ki az ellenkező irányba. 

Miss Poppy: Mi vagyunk a hibásak, mert nem nyomjuk bele az orrotokat!


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »