Belehalt a túlórázásba egy fiatal japán nő

Belehalt a túlórázásba egy fiatal japán nő

Egy hónap alatt 159 óra túlmunkát vállalt a japán közszolgálati tévének dolgozó 31 éves Miwa Sado. Szinte sosem vette ki a hétvégéket, és majdnem minden este éjfélig dolgozott. Egy hónappal a születésnapja után, három nappal a japán felsőház választásokat követően halt meg krónikus keringési elégtelenség következtében. Közel sem egyedi az este, a japánoknak külön szavuk van a túl sok munka miatt bekövetkezett halálra, ez a karosi. A fiatal nő esete 2013-ban történt, de csak most került a nyilvánosság elé, amikor egy hete munkaadója, az NHK bejelentette azt – írja a The New York Times.

Hírdetés

A japán kormány kivizsgálta Miwa Sado esetét, megerősítették, hogy valószínűleg a túlórázás vezethetett a halálához. Munkahelyén a családra való tekintettel nem nyilatkoztak korábban a történtekről – legalábbis ezzel indokolták, miért nem jutott a nyilvánosság elé az eset. Mint kifejtették, változtatni fognak a munkakörülményeken, hogy a jövőben ne forduljanak elő hasonló esetek. Az Asahi Shimbun újságban a tokiói Shibuya-i munkaügyi hivatal azt nyilatkozta, hogy a fiatal nő kötelezettségei miatt olyan körülmények közé jutott melyek miatt nem tudott elegendő szabadságot kivenni, illetve rendszeresen késő estig maradt a munkahelyén, így valójában „a felhalmozódott fáradtság és a krónikus alváshiány” okozta a halálát.

http://mno.hu/

A halálhoz vezető munkamánia jelensége a nyolcvanas évek óta figyelhető meg Japánban, először a kékgalléros munkások körében, majd az évek során azonban egyre többször fordult elő mérnökök, vezető beosztású menedzserek körében is. A kormány 2016-ban készített felmérést, a megkérdezett vállalatok közel egynegyede azt mondta, hogy néhány alkalmazott több mint 80 órányi túlórát dolgozott havonta. 2016-ban több mint kétezer halálesetről tudtak Japánban, amiért a túldolgozás volt a felelős. Idén február óta a japán kormány is igyekszik megelőzni az ilyen jellegű tragédiákat, ezért kitalálták, hogy minden hónap utolsó pénteki napján kora délután végezzenek a dolgozók, kapcsolódjanak ki, vásároljanak. Egyelőre azonban nem kaptak az alkalmon a japánok, továbbra sem állnak le a munkával.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »