Belehalt a fertőzés szövődményeibe a montenegrói szerb ortodox egyház feje

Belehalt a koronavírus-fertőzés szövődményeibe Amfilohije Radovic, a montenegrói szerb ortodox egyház feje – jelentette a podgoricai sajtó pénteken.

A 82 éves egyházi vezető október 6-án került kórházba Podgoricában, ahol azóta ápolták.

Hírdetés

A politikától sem elzárkózó, gyakran szerb nacionalista nézeteket valló püspök nem tartotta be a kormány járványmegelőzési előírásait, és híveit is az elkerülésükre bíztatta.

A koronavírus-járvány kitörése előtt, tavaly december óta Amfilohije vezette a korábban elfogadott egyházügyi törvény elleni tiltakozásokat. A jogszabály azért váltott ki felháborodást, mert előírja, hogy a vallási közösségeknek dokumentumokkal kell igazolniuk, milyen ingatlanjaik voltak 1918 előtt, vagyis azt megelőzően, hogy Montenegró csatlakozott a Jugoszláv Királysághoz. A szerb ortodox egyház szerint emiatt ők jelentős ingatlanokat, egyebek mellett középkori templomokat és kolostorokat veszíthetnek el. A 620 ezres Adria-parti ország lakosságának mintegy harmada vallotta magát szerbnek a legutóbbi népszámláláson, és a lakosság kétharmada szerb ortodox vallású.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »