Belehajtott a capitoliumi barikádba, majd késsel támadt a rendőrökre egy hívatlan vendég

Belehajtott a capitoliumi barikádba, majd késsel támadt a rendőrökre egy hívatlan vendég

Helyi idő szerint péntek délután lezárták a Capitolium környékét Washington DC-ben, miután egy autós megpróbált áthajtani egy, az épületet védő barikádon. A Capitolium rendőrsége lezárta az épületet, és mindenkit arra kért, hogy kerüljék az ablakokat. A hivatalnokok nem hagyhatták el a törvényhozás épületét, és senki nem léphetett be. A helyszínre kivonult a nemzeti gárda és az FBI is. Nem sokkal magyar idő szerint fél tízkor feloldották a lezárást – írja a Telex.

A Capitolium rendőrsége hivatalos közleménye, és Jacqui Heinrich, a Fox News újságírója szerint egy autó belehajtott az épület északi oldalán található ellenőrzőpont barikádjába. A capitoliumi és a washingtoni rendőrség vezetői egy sajtótájékoztatón azt mondták, hogy a gyanúsított késsel a kezében szállt ki az autóból. Nem reagált a felszólításra, hogy tegye le, megszúrt két rendőrt, ezért meglőtték. Mindhármukat kórházba szállították. Az egyik rendőr sérülése súlyosabb volt, belehalt a sérüléseibe. A támadó helyszíni beszámolók szerint eszméleténél volt, mikor kórházba vitték, de végül ő is meghalt. A sajtótájékoztatót itt visszanézheti.

Egyértelmű, hogy a gyanúsított csak valakit – bárkit – bántani akart, még nem tudjuk, miért

– mondta Robert J. Cotee washingtoni rendőrfőnök. Cotee szerint nem terrortámadásról van szó.

 

Appears that a car smashed into the barrier. Two people are on stretchers. Can’t see whether it’s an officer or civilian pic.twitter.com/Ud5WYGyKFu

— Jacqui Heinrich (@JacquiHeinrich) April 2, 2021

Hírdetés

 

A helyszíni felvételek alapján nagy a rendőri készültség, ami nem meglepő. Január 6-án, miközben a kongresszus két háza az elnökválasztás eredményét próbálta volna hitelesíteni, Trump-párti tüntetők ostromolták meg az épületet, és a rendőrség nem tudta kint tartani a tömeget. Aznap négyen is meghaltak a zavargás közben, köztük egy capitoliumi rendőr. Január 6-án több mint három órával azután vonultak ki, hogy a Capitoliumból befutott a segítségkérés. Most szinte azonnal kiértek.

A törvényhozás épp szünetel, és Joe Biden péntek délután már elhagyta Washingtont, a Camp David-i rezidencián tölti az ünnepet. A januári támadás után megerősítették a komplexum védelmét, pont nemrég bontották el a területet körülvevő kerítést.

A republikánus párt szenátusi vezetője, Mitch McConnell a Twitteren köszönte meg a rendvédelmi erők munkáját, és azt írja, hogy a törvényhozókat még most tájékoztatják a helyzetről. Március 10-én még azt mondta, hogy már rég el kellett volna bontani a kerítéseket, mert szerinte a Capitolium már nem volt veszélyben.

A komplexum körüli rengeteg szögesdrót miatt úgy érzem magam, mint amikor legutóbb Kabulban jártam

– mondta.

Akkor még 5200 gárdista őrizte a Capitoliumot és környékét, de az eredeti parancsuk szerint március 12-én ki kellett volna vonulniuk. A capitoliumi rendőrség kérésére a Pentagon végül ezt két hónappal kitolta, de a számukat 2300-ra csökkentette.

Jen Psaki, az elnöki hivatal szóvivője épp sajtótájékoztatót tartott a támadáskor, az egyik újságíró tájékoztatta az esetről.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »

Hírek

Legújabb hírek