A németség elleni újabb globális hatalmi fellépés aktualitását az az evidens tény adja, hogy az amerikai világbirodalom egy évszázad elteltével egy-két évtizeden belül végleg lehanyatlik. A világ urai hangsúlyozottan kívánják a németség tudomására hozni, hogy akárcsak száz évvel ez előtt, most sem fogják lehetővé tenni, egy évszázadra sem, Németország mint nemzetállam világbirodalommá válását.
Bogár László: Elodázott Németország 2.
A németség elleni újabb globális hatalmi fellépés aktualitását az az evidens tény adja, hogy az amerikai világbirodalom egy évszázad elteltével egy-két évtizeden belül végleg lehanyatlik. A világ urai hangsúlyozottan kívánják a németség tudomására hozni, hogy akárcsak száz évvel ez előtt, most sem fogják lehetővé tenni, egy évszázadra sem, Németország mint nemzetállam világbirodalommá válását. Arról nem is beszélve, pontosabban nagyon is beszélve, hogy az euró mint negyedik német birodalmi márka, nagyon zavaró tényező a hanyatló amerikai világbirodalom számára, és nagymértékben elnyújthatná létét az euró megsemmisítése vagy legalábbis jelentős meggyengítése.
Nagyjából tehát ez az a létértelmezési tér, amelyet intellektuálisan át kellene fognia annak, aki előbb a CDU elnöke, aztán Németország kancellárja akar lenni. A mostani három jelölt ugyan eltérő mintázatú létkaraktert formál, de abban közösek, hogy esélytelenek az előttük álló történelmi kihívásoknak nemcsak a megoldására, de még az értelmezésére is. Legfeljebb csak annyit tehetünk, hogy vázlatosan áttekintjük, hogy miért és hogyan nem. Ha a létkarakter alapján „fedőnevet” kellene adnunk a három jelöltnek, az a következő volna: az „apparatcsik” a „technokrata” és a „lúzer”. A mostani győztes, aki egyébként inkább csak Merkel „folyamatos jövőjének” biológiai kiterjesztése, jellegzetes apparatcsik, egész életét az apparátusban töltve, sokgyerekes családból származván és maga is sokgyerekes gyakorló anyaként a hétköznapok szervezetszociológiai menedzselésének virtuóza.
Ha most a németség éppen egy viszonylag konszolidált korszakát élné, és a folytonosság technikai fenntartásának erényei lennének a legfontosabbak, akkor Annegret Kramp-Karrenbauer személyénél jobbat keresve sem találhattak volna az őt megválasztó delegátusok. Ám mint ezt vázolni igyekeztem, a helyzet nem ez, hanem éppenhogy ennek a történelmi inverze. Ezért szinte biztosra vehető, hogy Kramp-Karrenbauer átmeneti figura. Merkel tehát elérte azt, ami számára most a legfontosabb, hogy kancellárként végigcsinálja, de mit is? Hiszen éppen az a kihívás lényege, hogy már az idei európai parlamenti választások után is egészen új hatalmi helyzet áll elő Európában, és ennek, valamint a globális hatalmi átrendeződésnek még az értelmezése is messze meghaladja Merkel és különösen Kramp-Karrenbauer képességeit, készségeit. Így Merkel számítása nem túl megalapozott. Könnyen lehet, hogy egy-két éven belül már egyikük sem lesz a mai pozíciójában.
A csak igen csekély különbséggel (most) vereséget szenvedő Friedrich Merz már sokkal komolyabb figura, és értékesebb létkarakter, éppen ezért mostani veresége akár nagy győzelemmé is átalakulhat, ha Merkel és uralomtechnikai kiterjesztéseként általa összebarkácsolt projektje, azaz Kramp-Karrenbauer látványosan kudarcot vall a rövid távú jövőben. Merz közvetlenül Wolfgang Schäuble, ám közvetetten Helmut Kohl neveltje, és intellektuálisan messze értékesebb szereplő, mint Merkel (aki mint veszélyes riválist éppen ezért lőtte ki már a történet elején) és pláne, mint Annegret Kramp-Karrenbauer.
A komplex történelmi kihívás valóságos természetét hármuk közül csak ő képes értelmezni, ám, hogy kezelni és különösen megoldani is tudná-e, az esetében is megválaszolhatatlannak látszó kérdés. A probléma lényege az, hogy Merz intellektuálisan alapvetően mégiscsak azokat a megoldási mintázatokat sajátította el, amelyek arra az alapértelmezett logikára épültek, amelyek Kohl szerepéhez kapcsolódnak. Ám Kohl tagadhatatlan érdemei elismerése mellett mégis csak látnunk kell, hogy ő még abban a korszakban vált történelmi személyiséggé, amikor a világ urai átmenetileg szüneteltették a németség elleni permanens világháborújukat.
Ne felejtsük el, hogy ez még az a korszak, amikor az amerikai világbirodalomnak jut az a rendkívül kényes szerep, hogy a globális szuperstruktúra által 1917 és 1989 között üzemeltetett „szocializmus” fedőnevű projektet, miután az teljesítette feladatát, visszavonja. És ennek zavartalan lebonyolítására átmenetileg éppenhogy rendkívül stabil Nyugat-Európára volt szüksége, amit csak egy még ennél is stabilabb újraegyesített Németországgal volt képes kivitelezni.
Ám ami most történelmileg bekövetkezni látszik, az ennek éppen az ellenkezője, vagyis Németország és Európa felszámolása. Így kérdés, hogy vajon Merz eredeti „szocializációja” képes lenne-e ennek a fordulatnak a menedzselésére.
És végül Jens Spahn, a lúzer, aki már a globális, szép új világ gyermeke, a multikulti által „áramvonalasítva”, trendi homoszexuális házasságban élvén, üstökösként felívelvén. Az egyetlen uralomtechnikai képessége abban nyilvánult meg, hogy idejében felismerte, ha most magasra akar kapaszkodni, akkor a legkényesebb, leginkább megosztó ügyben, a migrációban, szembe kell fordulnia Merkellel. Ám nincs sem erre, sem másra semmilyen használható elbeszélési módja, és ez megmutatkozott abban is, hogy a delegátusok töredéke szavazott rá.
Feltehetőleg mind az ő, mind pedig az ő karakterét uralmi pozícióba juttatni kívánó erők számára ez csak egy teszt volt, eleve bukásra ítélve. Az alapvető kihívásokhoz való viszonya nem is értelmezhető, így Németország „elodázásának” legfeljebb egy igen jelentéktelen epizódfigurája csupán. Ifjú kora ellenére aligha lesz jövője a párt uralmi struktúráiban.
A nagy kérdések tehát nemcsak megválaszolva nincsenek, de egyelőre még feltéve sem, pedig az idő sajnos most sem Németországnak dolgozik.
MHO
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
