"Békevallás-követők" fenyegetik az osztrák integrációs minisztert

Susanne Raab osztrák integrációs miniszter több fenyegetést kapott a politikai iszlám ellen meghirdetett program nyilvánosságra hozatala után – adta hírül az oe24 televíziós hírcsatorna hétfőn.

A konzervatív néppárti Raab múlt héten mutatta be újságírók előtt a politikai iszlám ellen meghirdetett programot, melynek keretében nyilvánosságra hozták az ország úgynevezett iszlámtérképét. Az iszlámtérkép átfogó képet ad az Ausztriában tevékenykedő muzulmán szervezetekről, egyesületekről, hitközségekről és az őket képviselő fontosabb személyekről, illetve irányultságuk, kapcsolataik besorolásáról, továbbá rávilágít egyes szervezetek összefonódásaira a politikai iszlám ideológiájával, szervezeteivel és hálózatával.

A tárcavezető azóta – elsősorban közösségi médiaplatformokon – több halálos fenyegetést is kapott. A minisztérium szóvivője elmondta, már értesítették az Alkotmányvédelmi és Terrorizmusellenes Szövetségi Hivatalt (BVT), és a rendőrség is nyomoz az ügyben. Eközben a Muzulmán Ifjúság Ausztria (MJÖ), az osztrák iszlám hitközösség ifjúsági szervezete feljelentést helyezett kilátásba Raab ellen, mert véleményük szerint az egyesületek nyilvánosságra hozatala "átlépett egy határt".

Hírdetés

Michael Ludwig, Bécs polgármestere (Osztrák Szociáldemokrata Párt – SPÖ) is bírálta a világhálón is elérhető iszlámtérképet, véleménye szerint "ez nem az integrációt szolgálja, hanem megosztja a társadalmat." Ludwig hangsúlyozta, hogy ő a békés és egymás iránt tisztelettel megnyilvánuló együttélés híve.

Susanne Raab visszautasította a vádakat, ugyanakkor felrótta a polgármesternek, hogy "a tolerancia leple alatt struccpolitikát folytat, és nem vesz tudomást a valóságos problémákról". Hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy végre különbséget lehessen tenni a vallásukat békésen gyakorló muzulmánok hitközségei és egyesületei, valamint a radikálisan szélsőséges, a politikai iszlám befolyása alatt álló szervezetek között.

Az ugyancsak néppárti Karl Nehammer belügyminiszter egy hétfői sajtótájékoztatón védelmébe vette az integrációs minisztert, és kifejtette, elfogadhatatlan, hogy "az ilyen halálos fenyegetések lassan mindennapossá válnak". Hangsúlyozta, a rendőrség mindent bevet, hogy elejét vegye ezek elterjedésének. Véleménye szerint össztársadalmi párveszédre van szükség, hogy a vitás kérdésekben és a különböző vélemények ütköztetésekor ne az erőszak és az internetes zaklatás legyen a megoldás, hanem a társadalmi érintkezések – beleértve a világhálót is – újra kulturált formában, a normalitás keretein belül történjenek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »