Békét sürgetett és részletekben adagolt harmadik világháborúról beszélt az új pápa Vrabec Mária2025. 05. 11., v – 15:21
Leone, Leone – üdvözölte olaszul a Szent Péter téren összegyűlt tömeg a héten megválasztott XIV. Leó pápát, aki délben a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondta el első vasárnapi szentbeszédét. Tartós békét sürgetett az ukrajnai háborúban, tűzszünetet kért Gázában, valamint üdvözölte India és Pakisztán szombati megállapodását.
XIV. Leó a megválasztása után mondott első beszédében folytonosságot hirdetett elődje, Ferenc politikájával, és a béke és az egység jelentőségéről beszélt. Megemlékezett a második vilégháború nyolcvan évvel ezelőttti befejezéséről is és Ferenc pápát idázve azt mondta: a világszerte dúló sok konfliktus a részletekben adagolt harmadik világháború. A sok országban ma ünnepelt anyák napja alkalmából köszöntötte az édesanyákat, azokat is „akik már az égben vannak”, majd elmondta a húsvéti időszakban az Úrangyalát helyettesítő Mennynek királyné asszonya imádságot.
A csütörtökön megválasztott pápa pénteken a Sixtus-kápolnában mutatta be első miséjét, szombaton pedig a bíborosokkal találkozott.
A mesterséges intelligenciát nevezte az emberiség előtt álló egyik legnagyobb kihívásnak, de beszélt a missziós munka, a párbeszéd, valamint a „legkisebbek és a kirekesztettek” iránti gondoskodás fontosságáról is.
A bíborosok előtt megerősítette, hogy névválasztását XIII. Leónak Az új dolgok (Rerum novarum) kezdetű „történelmi jelentőségű” enciklikája motiválta. XIII. Leó 1 között huszönöt évig, az ipari forradalom idején volt pápa, említett enciklikája korsakalkotó útmutatás a munkások jogai, a munkáltatók és az állam kötelezettségei és a szocialista megoldás életképtelensége témájában.
Megválasztása utáni első útján XIV. Leó pápa szombat délután egy fekete terepjárón felkereste a Rómától valamivel több mint 60 kilométerre található Genazzano városkában a Mária, a jó tanács Anyja-kegyhelyet, ahol még bíborosként egy évvel ezelőtt járt.
A kegyhelyet az Ágoston-rend tartja fenn, amelyhez a pápa is tartozik. A magánjeleggű zarándoklatot követően imádkozott Ferenc pápa sírjánál a Santa Maria Maggiore-bazilikában.
A hivatalos pápai beiktatása május 18-án lesz a Szent Péter téren celebrált ünnepi szentmisén, állam- és kormányfők előtt.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


