Jó hangulatban, munkával, beszélgetéssel telt a délután, majd honvédségi autó érkezett Nagy Imréért: induljon gyorsan, mert zavargások vannak Pesten. Az alábbiakban Pálfy Jenőné (született Takács Erzsébet) visszaemlékezését olvashatják. Az akkor tizenhat éves lány a nagynénjétől, Zabó Jánosnétól (született Takács Anna) hallotta a család megismerkedésének történetét a mártír miniszterelnökkel, az 1956. október 22-i, fölöttébb kellemes hangulatú szüretről pedig személyes emlékeket őriz.
„Drága Anna néni, életem egyik legszebb napját töltöttem itt maguknál…” Anna néni férje, Zabó János 1955-ben Hévízen gyógyíttatta magát, öreg csontjait. A balatoni fürdőhelyen, a medencében ismerkedett meg Nagy Imrével. Jani bácsi elsőre nem tudta, hogy új ismerőse kicsoda, de jól elbeszélgettek, elkalandoztak. Nagy Imre elmondta, hogy ő Marcaliban született, ott élt, gyerekként tehenet legeltetett, később pedig mezőgazdasági szakon egyetemet végzett.
János bácsi pedig elmondta neki, hogy ő szőlősgazda Badacsonyban, mindig is Badacsonyban lakott, és már fiatalon is szőlőműveléssel foglalkozott. Megmondta, hogy a Kisfaludy-ház alatti úgynevezett Zabó-villában lakik a családjával, a szőlője is ott van a ház körül. Nagy Imre azt felelte, hogy gyerekként sokszor nézett át a túlsó partra, talán még Zabóék házát is látta. Szóval volt témájuk, szinte barátként köszöntek el egymástól, amikor vége lett a kúrának. De addigra már Jani bácsi tudta, hogy kivel is ismerkedett meg! Búcsúzáskor meghívta Nagy Imrét, hogy ha Badacsony felé lesz dolga, ne kerülje el, látogassa meg őket!
Fortepan / Kotnyek Antal
Nagy Imre meg is ígérte… Eltelt egy kis idő, és Nagy Imre egyenesen csak megjelent náluk, mondván, erre volt dolga, és ígéretéhez híven eljött látogatóba. Természetesen nagy szeretettel fogadták – tavasz vége, nyár eleje volt –, lementek a gyönyörű pincébe, Nagy Imre megkóstolta a jobbnál jobb borokat, majd sonka, paprika, friss kenyér mellett elbeszélgettek. Végül elbúcsúzott és elment. Természetesen ismételten meghívták.
Ismét eltelt egy kis idő, és Nagy Imre ismét megjelent; minden ugyanúgy zajlott, mint először. Amikor Nagy Imre búcsúzott, Anna néném azt mondta: „Imre bácsi! Nem ilyenkor kellene ám csak jönni, hanem szüretkor! Az itt Badacsonyban nem csak munka, hanem nagy ünnep és szórakozás!” Nagy Imre azt válaszolta:
„Anna néni, szaván fogom, ha meghívnak és ha a hivatalos teendőim megengedik, eljövök.” Majd elköszönt és elment. Őszre szépen beért a szőlő, kitűzték a szüret napját: október 22-ét.
Nem feledkeztek meg ígéretükről és értesítették, meghívták a szüretre Nagy Imrét. Ő rövid időn belül válaszolt is, megköszönte a meghívást, és megígérte, hogy eljön. Én reggel mentem Anna néniékhez, hogy segítsek szüretelni. Nem tudtam, hogy ők ilyen különleges vendéget várnak… Anna néni mondta, ne menjek ki szüretelni, hanem segítsek a konyhában.
Kotnyek Antal, a neves fotóriporter – aki már korábban is eljött Imre bácsiékkal – az előző napon már leutazott Badacsonyba a megvásárolt birkahússal. Arra emlékszem, hogy egy autóval többen is megérkeztek (természetesen én senkit sem ismertem). De Nagy Imre még nem jött. Körülbelül fél 10-10 óra körül ő is megérkezett, de nem egyedül jött, hanem a feleségével és a fiúunokájával. Taxival jöttek, és az autó fordult is vissza Pestre. Azt mondta, azért jött taxival, hogy ne tudják meg, hogy eljött és hogy hová megy. Mondta azt is, hogy őt Imre bácsinak, feleségét Maca néninek szólítsuk, és az unoka neve Ferkó.
Fortepan / Kotnyek Antal
Anna néni engem is bemutatott Imre bácsinak, mondta, hogy a kis unokahúga vagyok, sőt még azt is elmondta, hogy az én édesapám 1943-ban a Donnál maradt. Nagyon kedvesen kezet is fogott velem… Természetesen én, a 16 éves kislány nagyon zavarban voltam… Egész nap körülöttük voltam, mivel Anna nénémnek sok dolga volt és mondta, hogy legyek mindig „kéznél”, ha kellene valami. Ebédkor segítettem teríteni, Imre bácsi az asztalfőn ült. Az említetteken kívül még az asztalnál ült Bíró Géza, a Badacsonyi Szőlészeti Kutató Intézet igazgatója is. Később elmentek a „Kutatóba”, ott is mindent megnézett, de én nem voltam velük.
A kisunokája puttonyozott az unokaöcsém puttonyával, és hozta be a szőlőt a kezében is a nagyszüleinek. Imre bácsinak mindenkihez volt egy kedves szava, feleségével együtt nagyon kedves, közvetlen emberek voltak. Az udvarból nézték – mutatták –, hogy a túlsó parton merre lehet Marcali. Fellátogattak a Kisfaludy-házhoz is, de ott szintén nem voltam velük. Lassan, munkával, beszélgetéssel, jó hangulattal eltelt a délután. Úgy volt, hogy ők is Kotnyekékkel mennek haza Pestre, de 7 óra körül megjelent egy honvédségi autó plusz kísérő Nagy Imréért! Mondták, hogy a lányuk, Nagy Erzsébet telefonált be Tapolcára a Honvédséghez, hogy jöjjenek ki Badacsonyba a Zabó-villához, hazaszállítani a szüleit és a fiát.
Fortepan / Kotnyek Antal
Amikor Imre bácsival beszélt az egyik katona, ahogy hallottam, ez hangzott el: Nagy Erzsébet telefonált, hogy zavargások vannak Pesten és félti őket. Így katonai kísérettel indultak el késő este Pestre. Amikor Imre bácsi búcsúzott, két kezével megfogta Anna néni kezét, s ezt mondta: „Drága Anna néni, életem egyik legszebb napját töltöttem itt maguknál, nagyon köszönünk mindent, reméljük, hogy jövőre ugyanígy, ugyanitt találkozunk!”
Ezzel beült az autóba, még integetett, és elmentek… Kotnyekék még maradtak, engem hazavittek a szüretből az unokanővéremmel, mert körülbelül négy kilométerre laktam. Ez a nap, 1956. október 22-e volt Nagy Imre mártír miniszterelnökünk életének legutolsó békés napja.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
