Bekérette a magyar külügy a budapesti szlovák nagykövetet Káčer provokációja miatt

Bekérette a magyar külügy a budapesti szlovák nagykövetet Káčer provokációja miatt

Menczer Tamács magyar külügyi államtitkár szerdán bekérette a budapesti szlovák nagykövetet Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter tegnapi kijelentései miatt, aki szerint még tíz év sem kell hozzá, hogy Magyarország területi igényeket támasszon Szlovákiával szemben.

“Európa nagy válságokkal néz szembe, ilyenkor józan politikusokra van szükség, Szlovákia jelenlegi külügyminisztere nem ilyen.”

írta Menczer hivatalos facebook-oldalán, majd úgy folytatta:

“Káčer miniszter alapvetően azért támadja Magyarországot, mert mi békepártiak és szankcióellenesek vagyunk. De ezen akkor sem változtatunk, ha ez nem tetszik Káčer miniszter úrnak.”

fogalmazott.

Hírdetés

“A mai napon a Külügyminisztériumba rendeltem Szlovákia budapesti nagykövetét, és elmondtam neki, hogy Rastislav Káčer mondatai elfogadhatatlan, nonszensz hazugságok.”

emelte ki, majd hozzátette, hogy a magyar-szlovák partnerség és a V4-es szövetség bőven túléli majd az olyan figurákat, mint Rastislav Káčer.

Király Zsolt: Káčer beszólt, a magyar politikusok már talán hallották

Káčer újra Orbánozott – Vastag hírszerzési aktáról beszél Magyarországról, melyet trezorjában rejteget

Gyimesi és Matovič bocsánatkérésre szólították fel Káčert az Orbánozós hergelése miatt

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »