Bekapcsolják az eutanáziagépet Svájcban

Bekapcsolják az eutanáziagépet Svájcban

Megvan az első ember, aki még az idei évben igénybe veheti a svájci eutanáziagépet. A szerkezet beüzemelését jogi viták és etikai vizsgálatok előzték meg, amelyek végére most pont kerülhetett.

A készüléket eredetileg 2022-ben kezdték volna el használni, ám erre mostanáig nem kerülhetett sor, számol be róla a HVG.

A gépet úgy alkották meg, hogy 3D-nyomtatás segítségével lehessen legyártani. Nitschke szerint ebbe kell befeküdnie a páciensnek, majd a berendezés nitrogénnel árasztja el a kapszula belsejét. Eközben az oxigén szintjét 21 százalékról 1 százalékra csökkenti. Ettől az illető egy kissé zavartnak érzi magát, majd eufóriát érez, mielőtt elveszíti az eszméletét. A szakember szerint az egész folyamat nagyjából 30 másodpercig tart, a halál pedig az oxigén, valamint a szén-dioxid megvonása miatt következik be. Nitschke szerint a procedúra gyors és fájdalommentes, az alany nem pánikol, és fulladást sem érez.

Hírdetés

Az eszköz használata előtt az egyéneknek pszichiátriai kivizsgáláson kell átesniük, amely során az orvosok megvizsgálják, mentálisan ép-e a jelentkező, és képes-e felelős döntést hozni a saját sorsáról. Ez azért is rendkívül fontos, mer aki megnyomja a gombot, annak már nem lesz visszaút.

A kapszula használatának ára egyébként 18 svájci frank, ami nagyjából 20 euró Ez az összeg a folyamathoz szükséges nitrogén árát fedezi.

HVG


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »