Bejelentette Xabi Alonso érkezését a Real Madrid Mészáros Richárd2025. 05. 25., v – 13:35
A Real Madrid vasárnap bejelentette, hogy Xabi Alonso lesz a labdarúgócsapat vezetőedzője.
A 43 éves tréner érkezését pénteken már az elődje, Carlo Ancelotti, valamint a második csapat edzője, Álvaro Arbeloa is megerősítette.
A klub vasárnapi közleményéből kiderül, hogy Alonsót hétfőn mutatják be, a szerződése pedig jövő vasárnaptól három évre szól. Először az Egyesült Államokban sorra kerülő, június 14-én kezdődő klubvilágbajnokságon irányítja majd a Realt.
A korábbi spanyol válogatott játékos 2009-ben a Liverpooltól igazolt a Real Madridhoz, amelynek színeiben hat szezon alatt 236-szor lépett pályára. A bajnokságot és a Bajnokok Ligáját egy-egy, a Király Kupát két alkalommal nyerte meg.
Edzői pályafutását a Real Madrid utánpótlás-akadémiáján kezdte, majd a Real Sociedad tartalékcsapatát irányította, 2022 októberében pedig átvette a Bayer Leverkusen irányítását. A német együttessel az előző szezonban duplázott, vagyis a hazai kupát és a Bundesligát is megnyerte – ráadásul veretlenül –, továbbá döntőbe jutott az Európa-ligában.
A szerződése 2026-ig szólt, de a klubvezetők teljesítették a kérését, és a szezon végén felbontották a megállapodását.
Carlo Ancelotti a második időszakát töltötte a Real Madrid élén, de a mostani idényben nem sikerült trófeát nyernie az együttessel. Távozását az is elősegítette, hogy a brazil válogatott szövetségi kapitánya lett.
Kapcsolódó cikkünk
A távozó Carlo Ancelotti megerősítette, hogy Xabi Alonso lesz a Real Madrid labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
Az olasz mester pénteken sok szerencsét kívánt az utódjának, és leszögezte, hogy szerinte a Bayer Leverkusentől érkező Alonsónak megvannak a képességei a madridi csapat irányításához.
„Nem akarok tanácsokat adni neki, mert mindenkinek megvan a saját elképzelése a futballról” – fűzte hozzá.
A 65 éves mester korábban a Bayern München, az AC Milan és a Chelsea szakvezetője is volt, a Reallal a Bajnokok Ligáját háromszor, a bajnokságot, a Király Kupát és a klubvilágbajnokságot két-két alkalommal nyerte meg, most pedig a brazil válogatott szövetségi kapitánya lesz.
Mint mondta, jelenleg úgy gondolja, hogy többé nem dolgozik majd klubcsapat élén.
Xabi Alonso érkezését honfitársa, Álvaro Arbeloa, a Real második csapatának új edzője is megerősítette, amikor a közösségi médiában azt üzente jó barátjának, hogy már tárt karokkal várják őt egykori klubjánál.
A Marca című spanyol sportnapilap értesülése szerint a Leverkusennel tavaly német bajnoki címet szerzett Alonsót hétfőn mutatja be a klub.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


