Beindult a helyezkedés, kulcsfigurák cseréje várható a Fideszben

Beindult a helyezkedés, kulcsfigurák cseréje várható a Fideszben

– Szívem szerint, ha csak rajtam áll, a választókerületemet választom – így reagált Lázár János a Magyar Nemzet Online-nak adott csütörtöki videointerjújában arra, hogy valóban inkább Csongrád megyében folytatná-e munkáját a jövő évi választások után. – Úgy gondolom, hogy az itteni közösségeknek szükségük van arra, hogy segítsek nekik, és én segíteni szeretnék. Többet, mint amennyit eddig tettem – folytatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár szerint egy fenékkel két lovat megülni „nem könnyű dolog”, ráadásul a politikában ő a rotáció, a vérfrissítés és a dinamizálás híve. – A tervem valóban az, hogy az eddigieknél sokkal többet szeretnék itthon lenni és dolgozni, úgy látom, hogy az ország ügyei mennének nélkülem is – tette hozzá.

– Amit rám bíznak, én azt elfogadom – ezt már Simonka György nyilatkozta lapunk megkeresésére tegnap, akit többek közt a jövő évi választásokon való részvételéről kérdeztünk. Mint ismert, Simonka neve összefüggésbe került egy költségvetési csalással kapcsolatos nyomozásban, amelyben korábban üzlettársát is előzetes letartóztatásba helyezték a hatóságok. Azonban a képviselőt védi a mentelmi joga, amíg a mandátuma le nem jár. Felvetésünkre, hogy meg tudja-e erősíteni, hogy a jövőjéről már egyeztetett Orbán Viktorral, csak azt ismételte meg, hogy azt a politikai munkát fogja végezni, amit rábíznak. Ugyanakkor arra a kérdésre határozott igennel felelt, hogy biztosan politikus kíván-e maradni. – Vannak sikereink, eredményeink, további céljaink, közösen dolgozunk, ez nekem tetszik és szívesen csinálom – mondta. – Motivál az, hogy rengeteg olyan megkezdett munkánk ér révbe lassan, ami nagyon fontos a körzetünk számára – folytatta, hozzátéve, hogy szereti a politikai munkát „minden hátulütőjével együtt”. Arra azonban már nem kívánt válaszolni, hogy pontosan mit ért „hátulütő” alatt.

Hírdetés

http://mno.hu/

A jövő évi választások miatt már igencsak megindult a mozgolódás a Fidesz háza táján. Csütörtökön a 24.hu írta meg: Kósa Lajost leváltják a Fidesz-frakció éléről. A politikusból a Modern Városok Program végrehajtását felügyelő tárca nélküli miniszter lesz, amit meg is erősített a HVG.hu kérdésére. Kósát a Fidesz frakcióvezetői pozícióján Gulyás Gergely válthatja, míg az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának élére Németh Szilárd egykori rezsibiztos érkezhet. Ám ezzel még nem érnek véget a személycserék. A kormánypárti Magyar Idők tegnap arról írt: Hende Csaba volt honvédelmi miniszter válthatja Gulyást a törvényalkotási bizottság élén. Eközben Gulyás jövőre indulhat először egyéni jelöltként a budapesti XII. kerületben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fiatal politikus Fónagy János választókerületében indul.

Mindezek mellett még kérdéses több, az elmúlt időszakban botrányba keveredett fideszes politikus jövője. Ilyen például a „Voldemort nagyúrként” elhíresült Mengyi Roland, helyette Koncz Ferenc lehet a jelölt Szerencsen. Ismert, Mengyi és hat társa ellen még tavasszal emeltek vádat. Ugyancsak érdekes kérdés, hogy az elmúlt években botrányt botrányra halmozó, az ellenzéki sajtót messziről kerülő Farkas Flórián miniszterelnöki biztos sorsa hogyan alakul. A roma vezető irányítása alatt több mint 1,6 milliárd forintnyi, felzárkóztatásra szánt pénznek veszett nyoma. Ugyanakkor úgy tűnik, Farkas bírja Orbán Viktor bizalmát, ugyanis a miniszterelnök lapunk kérdésére még májusban arról beszélt, hogy személyes szándéka folytatni az együttműködést vele.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.09.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »