Béhr Mártonnal a főszerepben láthatja a közönség Komáromban Novák Péter rendezését, a Varázsfurulyát Havran Kati2025. 09. 18., cs – 15:38 Komárom |
A budapesti Nomád Nemzedék Társulat táncszínházi előadása a közkedvelt Mozart-opera, A varázsfuvola nyomán készült. A produkciót, melynek főszerepét a Komáromi Jókai Színház társulatának tagja játssza, szeptember 20-án, szombaton 19 órai kezdettel láthatja a közönség a Komáromi Jókai Színházban.
A vendégelőadás érdekessége, hogy a Nomád Nemzedék Társulat szinte napra pontosan három évvel ezelőtt játszott a Komáromi Jókai Színházban legutóbb – az akkori előadás, a Halálra táncoltatott lány férfi főszerepét ráadásul szintén Béhr Márton játszotta.
„Ahogy tanultuk annak idején, a család a társadalom legkisebb egysége. Hát engem szüntelen izgat ez a jellemzően széthulló, terhes ››egység‹‹, miként adunk teret az ösztönöknek, a tudatosságnak, a szubjektív valóságok feszültségeinek. És persze a mindent megbocsátó szeretetnek is”
– fogalmazott az előadás kapcsán Novák Péter. A rendező elmondta, a darab személyes szempontból valódi terápiás alkotás volt számára, ugyanakkor a társadalom állapotáról is sokat elárul. Mozart operájának története pedig mindig aktuális.
„Hálás, erős és felkavaró téma. És miután Mozart a Varázsfuvola alakjaiba többek között a fény és a sötétség, a férfi és a női kapcsolat, a következő generációban újjászülető helyzetek motívumait sűrítette, ebben a környezetben tudtam a saját fordításomat a legjobban elképzelni” – mondta a rendező, aki szeptember 20-án szintén ott lesz Komáromban.
Béhr Márton elárulta, a Varázsfurulya ötlete éppen a Halálra táncoltatott lány kapcsán született meg.
„A Halálra táncoltatott lány főpróbájára eléggé fáradtan érkeztünk néhányan, előző nap volt a Táncházak éjszakája. Peti később elmesélte, hogy nem tudott ránk haragudni, mert ahogy ránk nézett, bevillantak neki Mozart Varázsfuvolájának karakterei. Hirtelen megelevenedetek előtte a szereplők, és eldöntötte, hogy megcsináljuk a Varázsfurulyát”
– meséli a színművész, aki Taminót alakítja a darabban.
Béhr Márton mellett Bodnár Dániel, Santana Cadena Diána, Józsa Tamás, Kovács Gábor, Sosovicza Fanni, Tóth Melánia állnak majd a színpadon, Pamina szerepében Kovács-Gál Nóra látható, Sarastro Appelshoffer János lesz, az Éjkirálynőt Rémi Tünde, Papagenót Molnár Gábor, Papagenát Balogh Melinda alakítja, Monostatos szerepében pedig Görög Zoltán áll a közönség elé.
Az előadás zenei oldaláért az Anima Musicae Kamarazenekar művészei, illetve egy hattagú folkzenekar felel. A produkció dramaturgja Sediánszky Nóra, a zeneszerező Lázár Zsigmond. A koreográfusok Appelshoffer János és Rémi Tünde, a rendezőasszisztens Sárosi Emőke, a produkciós vezető Tóth Ferenc.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


