Behódoltak az álcivilek, regisztrálták magukat külföldről finanszírozottként

Behódoltak az álcivilek, regisztrálták magukat külföldről finanszírozottként

Nem várt fordulatot vett a civil törvény elleni álcivil bolhacirkusz. A hónapok óta tartó Don Quijote-i küzdelem után olyan Soros-féle és nem Soros-féle álcivil szerveződések is regisztrálták magukat külföldről finanszírozottként, amelyek korábban kézzel-lábbal tiltakoztak a „gyalázatos”, „diktatórikus” és „megbélyegző” jogszabály ellen, tüntettek, petíciókat írtak, Alkotmánybírósághoz rohangáltak, miegyéb. A „behódolt” (értsd: a hatályos magyar jogszabályokat végül mégiscsak betartó) szervezetek között több ismerősre bukkantunk… – írja a PestiSrácok.

Tavaly július elsején lépett hatályba idehaza a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény. A jogszabály szerint külföldről támogatottnak minősül az a civil szervezet, amely évente 7,2 millió forintnál nagyobb támogatást kap külföldről. Az érintett szervezeteknek mindössze annyi a teendőjük, hogy regisztráltatják magukat, és honlapjukon, illetve az általuk kiadott sajtótermékekben feltüntetik ezt az egyszerű tényt – mármint, hogy ők külföldről támogatott szervezetek. Ennyi az egész, és utána szép nyugodtan folytathatják tovább például a jótékonysági tevékenységüket, vagy a bélyeggyűjtést, netán (Soros-szervezetek esetében) a magyar belpolitikába való kényszeres beleokoskodást. Az Egyesült Államokban, Oroszországban, Izraelben és számos más országban a magyarnál szigorúbb előírások vonatkoznak a külföldről finanszírozott szervezetekre (nem véletlenül), ám nincs hír arról, hogy máshol akkora palávert csaptak volna az ottani civilek, mint amekkorát a magyarországiak egy szűk csoportja csapott a hazai jogszabály ürügyén.

Az egyik legviccesebb hivatkozásuk az volt, hogy de hát ők amúgy is közzéteszik a honlapjukon, mennyit kapnak külföldről, ezért csak megbélyegzésre jó a törvény. Ám ez nagyon átlátszó mese. Valójában arról van szó: ne az ő önkéntes „kegyességükön” múljon, hogy az állampolgárok láthassák, ki fizeti odakintről a hazai belpolitikába belekontárkodó, bújtatott pártpolitizálást végző álcivilek rezsijét, tüntetési számláit. (A valódi civilekhez, jótékonysági szervezetekhez, állatvédőkhöz jutó külföldi pénzek pedig senkit sem érdekelnek, senkit sem zavarnak, hiszen a társadalom számára hasznos, mindenki által megbecsült munkát végeznek.)

Beadták a derekukat

A több mint 62 ezer hazai civil szervezet közül nagyjából két tucat volt az, amelyik harsány tiltakozásba kezdett a civil regisztrációs törvény ellen. Többé-kevésbé ugyanazok, amelyek 2010 óta különböző apropóból folyton-folyvást tiltakoznak, ágálnak és tüntetnek az Orbán-kormány ellen. A 62 ezerből 23 darab! Ezek aztán fogták magukat, és a Társaság a Szabadságjogokért, illetve a Magyar Helsinki Bizottság vezetésével alkotmányjogi panaszt írtak az Alkotmánybíróságnak (Ab). Sajnálatos módon az Ab egyelőre nem foglalkozott a beadvánnyal, a jogszabály viszont már hatályos. Mit tehet ilyenkor egy törvénytisztelő civil szervezet, ha külföldről kap támogatást? Hát regisztrálja magát. Igen ám, de a TASZ meg a Helsinki már tavaly nyáron jelezte, ők bizony nem regisztrálják magukat, polgári engedetlenségbe fognak, mindenki tehet nekik egy szívességet. Igazi demokrata mentalitás! Szerencsére nem mindenki tojik nagy ívben a törvényekre! A TASZ-szal és Helsinkivel együtt alkotmányjogi panaszozó szervezetek közül már 10 (azaz tíz) regisztrálta magát külföldről finanszírozottként a civil.info oldal tanúsága szerint. Íme, az Ab-hoz forduló 23 szervezet, s közülük vastaggal szedve, amelyek időközben bejegyeztették magukat külföldről finanszírozottként:

Társaság a Szabadságjogokért,Magyar Helsinki Bizottság,Amnesty International Magyarország,Artemisszió Alapítvány,Az emberség erejével – CUM VIRTUTE HUMANITATIS Alapítvány,Autonómia Alapítvány,BAGázs Közhasznú Egyesület, Civil Kollégium Alapítvány,Cordelia Alapítvány a Szervezett Erőszak Áldozataiért,Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ Egyesület,Háttér Társaság,Igazgyöngy Alapítvány,Jogriporter Alapítvány,K-Monitor Közhasznú Egyesület,Közélet Iskolája,Levegő Munkacsoport,Magyarországi Európa Társaság,Magyarországi Terre des hommes Alapítvány “Lausanne”, Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület,Ökotárs Alapítvány,Partners for Democratic Change Hungary Partners Hungary Alapítvány, PILnet AlapítványTudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete.

Hírdetés

Meglepetések

Ám a Törvénytisztelő Tízeken kívül is több érdekes szervezet nevébe botlik az emberfia a regisztráltak között. Ott van mindjárt a Gyuri bácsi-féle Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Transparency International Magyarország Alapítvány – pedig mindkettő aláírt egy tiltakozó petíciót a civil regisztrációs törvény ellen. Vagy egy másik Soros-nyúlvány is szerepel a külföldről finanszírozottak listáján, a Budapesti Közép-európai Egyetem Alapítvány, amely a jövő nyílt társadalom-ügynökeit képzi.

És végül, de nem utolsósorban rákerült a lajstromra a 2015 óta működő Közös Ország Alapítvány, amely a Gulyás Marci nevével fémjelzett Közös Ország Mozgalom akcióit pénzeli (Slejm című provokatív videóblog, Agóra a Parlamentnél stb.). Nem kis meglepetés, hogy a provokációkkal, rendezvények megzavarásával, épületek összebarmolásával magának ismertséget szerző „anarchista festő-mázoló”, Gulyás Marci csapata becsületesen föliratkozott a külföldről finanszírozott szervezetek közé. Gyorsan meg is kérdeztük Mártontól, mi lelte őket. Mire a következőket válaszolta:

Az alapítvány vezetésében/működtetésében én nem veszek részt – tehát nem vagyok alapítója, se kurátora, sem alkalmazottja, sem beszállítója/megbízottja a szervezetnek. Mindeddig önkéntesként, önkéntes szerződés keretében, vettem részt a közös munkában. Ez csak azért fontos, mert emiatt én a pénzügyekre nem látok rá.

PestiSrácok

 

The post Behódoltak az álcivilek, regisztrálták magukat külföldről finanszírozottként appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »