Behatoltak és tüzet raktak a migránsok a kelebiai templomban karácsonykor

December 25-én éjszaka migránsok mehettek be a szerbiai kelebiai templom udvarába, átlépve a zárt kovácsolt kaput, és a templom főbejáratában pár centiméterre a 85 éves lakkozott tölgyfa ajtó mellett tüzet raktak, hogy melegedjenek. Másnap reggel a felújított templom füsttel várta a Szent családot ünnepelni jött híveket – írta Facebook-bejegyzésében Paskó Csaba. A kelebiai plébános a rendőrséget is értesítette, a helyszínelést elvégezték, és azt ígérték, a jövőben gyakrabban járőröznek a templom környékén – hangzott el az M1 Híradójában.

Erős füstszag lengte be vasárnap reggel a templomot – magyarázta a kelebiai plébános. Paskó Csaba szerint mindenki megijedt, hogy valami ég, végül megtalálták a füst forrását.

Vasárnapra, vagyis karácsony másnapjára virradóra, feltételezhetően migránsok egy csoportja az ónos eső elől menekülve, összegyűjtötte a nagyobb faágakat és fadarabokat a kelebiai templom udvarában, és a 85 éves tölgyfa-templomajtó tövében gyújtottak tüzet. Reggel egy nagy vödörnyi hamut gyűjtöttek össze, tehát megvolt a veszélye annak, hogy kigyullad a tölgyfaajtó, illetve lángra lobban az egész kelebiai templom.

Paskó atya szerint azért megdöbbentő a mostani eset, mert ezt a templomot a kelebiai hívek 85 éve emelték, és sorsát a szívükön viselik.

A templomudvarban már korábban is jártak migránsok – panaszolta a plébános. Frányó Anna sekrestyés nemrégiben azon kapott rajta egy csoport illegális bevándorlót, hogy a templomkertben a ruháikat szárították, de rendszeresen járnak be a telefonjaikat is tölteni.

Hírdetés

A kelebiai plébános és a hívek attól tartanak, hogy a migránsok egyszer rájuk gyújtják a templomot.

Lehet, hogy egy kép erről: belső tér és téglafal

Paskó Csaba plébános:

Tudom, hogy nem sokat segít a jelentés, de sajnos a migránsok problémája komoly veszélyt jelent a közösségeinkre nézve.
December 25-én éjszaka migránsok jöttek be a kelebiai templom udvarába, átlépve a zárt kovácsolt kaput és a templom főbejáratában pár centiméterre a 85 éves lakkozott tölgyfa ajtó mellett tüzet raktak, hogy melegedjenek. Reggel a felújított, tiszta templom füsttel várta a Szent Családot ünnepelni jött híveket.
Komoly félelmeim vannak, hogy egyszer ránk gyújtják a templomot.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »