Nemcsak a fuvarozó cégek és katonai parádék hirdetik így magukat: földön, vízen, levegőben. Kellően széles látókörű kormány földön, vízen, levegőben lop. Persze legálisan teszi. Lehet, hogy így kevesebb benne az öröm, de jóval biztonságosabb. Előbb törvényesítik a lopást, ez nem túl bonyolult, amikor ők írják a törvényt. Igazán bunkóság, tapintatlan modorra vall egyáltalán lopásnak hívni. Mennyivel kifinomultabb így: állami vagyon átadása a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok számára. A „Ne lopj” helyett azt mégse írhatták annak idején a tízparancsolatba, hogy „ne játszd át a köztulajdont a sajátjaid által uralt, közfeladatot ellátó közérdekű alapítványok magántulajdonába”. Nem fért volna a kőtáblára.
Vezetőink módszeresen haladnak: előbb a földet lopták, aztán a vizet, végül a levegőt. Ez a tervszerűség az, ami a moslékellenzékből hiányzik, nem is kormányképesek, hiába. A föld már lényegében megvan, ez szinte kipipálva, a földvagyon „földmutyinak” becézett újraosztásával. Következett tehát a víz. Ez van, ha vezetőink hamvas ifjúkorukban túl sokat hallották a Vörös Csepelt: „még, még, még és még!” Meg hogy „sohasem elég”. Vagyis végsősoron erről is a komcsik tehetnek.
A NER elit érdeklődése a vizek iránt először a Balaton privatizálásában, kikötők, volt szabadstrandok, vízparti telkek megszerzésében bontakozott ki. Ám újabban a vízivilág az alapítványi privatizáció célkeresztjébe is bekerült. A Balaton már foglalt, ezért erre a célra maradt a Duna és a Velencei tó. Ld. a népdalt: alapítvány későn futott, neki csak a füle jutott, zimme-zumm, zimme-zumm. Valamint recefice bum-bum-bum. A dunai recefice egy részét gyorsan el is vitte Demeter Szilárd, akinek új alapítványa megkapta a Hajógyári sziget egyharmadát. Ha valaki egy kagylóból egyszercsak kiemelkedik a sziget környékén a Dunából, miként Botticelli képén Vénusz a habokból, szűzi szeméremmel takarózva hosszú fürtjeibe, csöppet se lepődjenek meg. Az alapítvány lesz az, vagy az elnöke. Bár ebben az esetben a szerzést illetően nem a szűzi szemérem a legjobb kifejezés.
A maradék vízparti recefice is ér annyit, hogy a kedvéért újabb salátatörvény született. Persze Semjén adta be éjjel. Ha Maguk sem tudnak aludni, szívből ajánlom a salátatörvények olvasgatását. Roppant fordulatosak, minden paragrafus új meglepetéssel szolgál. Az egyikben az olvasható, hogy egy másik jogszabályban a „melyek” szót a nyelvhelyesség érdekében „amelyek”-re kell javítani. Az ember azt hinné, ez talán kibírta volna reggelig, de édes anyanyelvünk szépségének őrzése hazafias ügy, éjjel sem hagyhatta nyugodni a honfiakat. És ha már úgyis fent voltak, egy másik paragrafusban komoly méretű Római parti területeket és ingatlanokat adományoztak az egyetemek nyakába ültetett alapítványoknak, az oktatási tevékenység színvonalának javítására. Velence legértékesebb tóparti földdarabját pedig egy gárdonyi hotellel együtt a Lezsák-L.Simon-féle „Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány” kapja. Mily fájdalmas volna, ha ennek híján épp a Velencei tónál nem vernének gyökeret a Kárpát-medencei művészetek!
Ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy a műszaki tudományokat oktató Óbudai Egyetemet tulajdonló alapítvány (kuratóriumi elnök maga a pénzügyminiszter) hogyan boldogult eddig a Bíbic és Csillag csónakházak nélkül. Egészen biztosan megsínylette a képzés színvonala. Szerencsére most a Bíbic is berepült a salátába. A volt csónakház névadója igazán kedves madár: 2001-ben „az év madara” volt, talán akkor szerette meg a Fidesz-kormány annyira, hogy most élni sem tud nélküle. Bizonyos rokonvonásokat is felfedezhetett a bíbicben, ezért eleve a sajátjának érezte. Ha egy bíbiclegény magáévá akar tenni egy kívánatos bíbicnőstényt, először vadul köröz fölötte (beméri a viszonyokat), közben hangosan sivít, (vagyis figyelemelterelő, harsány kommunikációt alkalmaz mindenféléről, de nem tér a tárgyra), majd szinte kamikázeként, látszólag nem törődve a következményekkel, zuhanórepülésben rárepül, kimerevített tollbóbitával.
Most itt tartunk. A Fidesz kimerevítette bóbitáját, és ott köröz minden tulajdonunk fölött. Közben közérdekről, az alapítványai közhasznáról sivít.
Abban biztosak lehetünk: a föld és a víz után sor kerül a levegőre is. A kormány máris alkuszik a ferihegyi repülőtérre. Azt állítja, állami tulajdonban akarja tudni, ami rendben is lehetne, de hány tranzit államosítást láttunk már a kaszinó- és trafik koncessziókkal, a szemétszállítás központosításának, majd magánkézbe adásának trükkjével! Amikor az állam megszerez valamit, azért, hogy továbbadhassa a saját klienseinek. Lehet, mire kettőt pislogunk, kiderül, az állami repülőtér is rugalmasabban és korszerűbben működik, ha egy magánalapítvány kezébe adják. Akár az egyetemek, bebetonozott fideszes kurátorokkal.
Ha nem vigyázunk, földön-vízen-levegőben semmi sem marad, ami a miénk. Ha kisütnek valamit, legyen rántott béka vagy alapítvány, abból nekünk garantáltan még a füle se jut. Virágéknál pedig most nagyon ég a világ. Tudják, sietniük kell. Lassan körmükre ég a gyertya.
Lendvai Ildikó: Földön, vízen, levegőben lopni
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
