Befejeződött a Szent Péter-bazilika főoltára fölötti baldachin restaurálása

Befejeződött a Szent Péter-bazilika főoltára fölötti baldachin restaurálása

Kétszáz éves „graffitiket” és egy gyerekcipőt is találtak restaurálás közben a Szent Péter-bazilika főoltára baldachinjánál, amelyet felújítása után október 27-én adnak át – nyilatkozta a helyreállítást vezető Alberto Capitanucci mérnök az MTI-nek a munkálatokat bemutató sajtólátogatáson október 9-én.

A Gian Lorenzo Bernini barokk szobrász nevével fémjelzett baldachin a kereszténység legnagyobb bazilikájának főoltára fölött emelkedik.

A négy oszlop által tartott dísztető 1633-ra készült el, és érdekességének számít, hogy a művész „nyersanyagaként” a római Angyalvár nyolcvan ágyúját öntötte be. A legenda viszont úgy tartja, hogy a Pantheon kupoláját fedő bronzlemezeket használta fel.

A kilenc hónapig tartó helyreállítás a végéhez közeledik, de a főoltár egészét még állványok fedik. Az ünnepélyes átadó október 27-én lesz, amikor ismét teljes szépségében és fényében lesz látható a baldachin – nyilatkozta Mauro Gambetti bíboros, minorita szerzetes püspök, a Szent Péter-bazilika főpresbitere. „A hit fényének lesz ismét a jelképe, a december 24-e éjjelén kezdődő szentévre készülve” – hangsúlyozta.

A bíboros jelképesnek nevezte a dátumot, mivel II. János Pál pápa 1986-ban ezen a napon tartotta Assisi városában a békének szentelt első egyházi világnapot, és idén október 27-én ér véget a Vatikánban most zajló püspöki szinódus is a pápa pontifikálta szentmisével. Gambetti bíboros hangsúlyozta: Ferenc pápa vatikáni lakhelyéről is elment megnézni, hogyan zajlik a restaurálás.

A helyreállítást a bazilika fenntartásáért felelős Fabbrica di San Pietro csapata végzi, a pápai állam mérnökei és szakértői vezetésével. A Vatikáni Múzeum és más olasz egyházi és állami kulturális intézmények legjobb restaurátorai vettek részt a munkában.

„A restaurálás mindenekelőtt tisztítást jelentett: a baldachin visszanyerte eredeti színkontrasztját, amelyet a vöröses bronzoszlopokon kúszó arany borostyánlevelek képeznek” – mondta Alberto Capitanucci, a Fabbrica di San Pietro műszaki felelőse, aki arra is emlékeztetett, hogy a baldachin karbantartása kezdettől fogva akadályokba ütközött a szerkezet 30 méteres magassága miatt és azért is, mivel Bernini barokkos, hullámzó formáit állványokról is nehéz megközelíteni.

Az utolsó tisztítást 250 évvel ezelőtt hajtották végre korabeli eszközökkel, ám azóta vastag porréteg és más szennyeződés rakódott a baldachinra. Ezeket most a modern technológia segítségével teljesen el tudták távolítani.

Hírdetés

Capitanucci az MTI-nek elmondta: Bernini oltárdísze a bazilika geometriai közepén áll azt a célt szolgálva, hogy a hívők figyelme rögtön a főoltár és az ott őrzött oltáriszentség felé forduljon. A szobrász a körmeneteken használt baldachinokat utánozta, vagyis a négy rúdon magasba emelt ernyőszerkezetet. Az olaszországi városokban a rudakat a mai napig bőrrel tekerik be; Bernini baldachinjának bronzoszlopai is éppen a bőr barnás-vöröses színét idézik.

Az 1700-as években a baldachinon dolgozó munkások fáradalmait az oszlopokra vésett feliratok tanúsítják: „A mai napon befejeztük a munkát” – szól az egyik írás. A baldachin kupolarésze alatt egy gyerekcipőt is találtak, egy munkás hagyhatta ott, így kérve oltalmat gyermekére.

A pápák által meghirdetett jubileumi szentévet szokás szerint rendkívüli kulturális események is kísérik, melyek részét képzik a Vatikán és Róma területén található emlékművek restaurálása. A 2000-es szentévben a Szent Péter-bazilika homlokzatát állították helyre, ami elővarázsolta a Michelangelo használta eredeti színeket.
Most a baldachin mellett restaurálták a főoltár mögötti úgynevezett Katedra-oltárt is. Ennek közepén egy hatalmas aranyozott bronztrónus áll, és benne egy másik, sokkal régebbi pápai trónust is találtak.

A 3. században készült pápai széket elefántcsont-díszítés gazdagítja, Héraklész hőstetteinek ábrázolásával keresztény olvasatban. A trónust december 8-ig a főoltárnál állítják ki, hogy a látogatók egészen közelről megcsodálhassák.

Szintén a szentévre készül el a Michelangelo Pietáját védő új üvegfal is, addig a szobor bármilyen védőréteg nélkül látható a bazilikában – a megszokotthoz képest teljesen más fényviszonyok között, ami a megszokottnél értelemszerűen több nézőt vonz.

A helyreállítási munkálatok a Kolumbusz Lovagjai jótékonysági szervezet finanszírozásával valósulnak meg.

Forrás: MTI

Fotó: Hirado.hu Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »