Befagyasztva maradnak a képviselői bérek a parlamentben: 2027-ig marad a 6800 euró feletti fizetés

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselői 2026-ban és 2027-ben is ugyanakkora fizetést kapnak, mint az előző évben. A parlament ugyanis még tavaly, a konszolidációs intézkedések részeként befagyasztotta a képviselői bérek összegét. Ennek értelmében a honatyák továbbra is közel 6900 eurót keresnek havonta, míg azok a képviselők, akik nem a Pozsonyi kerületben élnek, összesen több mint 7300 euróra jogosultak.

A képviselői fizetések mértéke a parlament hivatalos honlapján is elérhető, és azt a közjogi tisztségviselők javadalmazásáról szóló törvény szabályozza.

A jogszabály szerint a képviselő alapbére az előző évi átlagbér háromszorosa. Ez 2025-ben 4115 euró volt. Az alapfizetésen felül a képviselők átalányköltség-térítésre is jogosultak, amelynek összege attól függ, hogy a képviselő a Pozsonyi kerületből származik-e, vagy más régióból. Előbbiek havonta további 2744 eurót kapnak, míg az ország más részeiből érkező képviselők esetében ez az összeg 3201 euró.

Hírdetés

Ezeket az összegeket szintén 2025-ben határozták meg. Emellett 2025. április 1-jétől a képviselők havi 4115 eurót használhatnak fel asszisztensi díjazásra és a képviselői iroda működtetésével kapcsolatos kiadásokra.

A törvénymódosítás értelmében 2026-ban és 2027-ben a képviselők fizetése és átalányköltség-térítése a 2025-ben megállapított szinten marad. Ugyancsak változatlanok maradnak a képviselői irodák működtetéséhez kapcsolódó kiadások és az asszisztensek díjazása is. Az intézkedés egyelőre nem vonatkozik más közjogi tisztségviselőkre, akiknek fizetését külön mechanizmus határozza meg.

A parlament elnöke, alelnökei, valamint a bizottságok elnökei és alelnökei az alapfizetésen felül funkciós pótlékban is részesülnek, amelynek összege szintén nem változott. A parlament elnökének pótléka 497,91 euró, az alelnököké 331,94 euró, a bizottsági elnököké 165,97 euró, míg a bizottsági alelnököké 82,99 euró havonta.

BN/Felvidék.ma/Teraz.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »