Befagyasztott pénzek: Orbán trükközésétől tartanak EP-képviselők

Befagyasztott pénzek: Orbán trükközésétől tartanak EP-képviselők

A Kohéziós Alapoknál lazábban kezelnék a fel nem használt pénzek átcsoportosítását. Több EP-képviselő attól tart, a szabályt kihasználva milliárdokhoz juthat hozzá Orbán a befagyasztott forrásokból.

A felülvizsgálat célja, hogy a korábban fel nem használt forrásokat átcsoportosítsák és elköltsék védelmi célokra az EU hétéves költségvetési időszakának második felében.

Több EP-képviselő is azt állítja az Euronewsnak, hogy a magyar kormány az átcsoportosítás segítségével feloldhatná a Bizottság által korábban zárolt pénzek egy részét anélkül, hogy teljesítené az akadémiai szabadságra vagy az LMBTI-jogokra vonatkozó uniós feltételeket. És vannak arra utaló jelek, hogy a kormány már tett is ilyen próbálkozást.

Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő az Euronewsnak elmondta, hogy a magyar kormány már 160 millió eurót kapott a korábban befagyasztott pénzekből, és további 600 millió eurót szeretne lehívni. Ez utóbbi elbírálása folyamatban van.

„Orbán Viktor ismét játszadozik. Megpróbál pénzt átcsoportosítani a befagyasztott alapokból olyan borítékokba, amelyekből kivehető a pénz. Amíg Magyarország nem állítja helyre a jogállamiságot, egyetlen centet sem szabad felszabadítani. Ha ezt nem sikerül megakadályozni, Orbán akár 1,68 milliárd eurót is feloldhat. A Bizottságnak ezt nem szabad megengednie”

– mondta Freund.

Hírdetés

Az Euronews nem tudta ellenőrizni azt az állítást, hogy 160 millió euró befagyasztott pénzt fizettek ki Magyarországnak. A Bizottság nem kommentálta Magyarország friss 600 millió eurós követelését.

„Felkérjük a tagállamokat, hogy igazítsák és módosítsák kohéziós programjaikat, hogy azok megfeleljenek a Bizottság új prioritásainak. Ez egy folyamatban lévő gyakorlat, mint más tagállamok Magyarország, részt vesz ebben, de mivel még nem zárult le folyamat, nem tudok megerősíteni semmilyen számadatot vagy összeget”

– mondta Maciej Berestecki, a Bizottság szóvivője, hozzátéve, hogy minden ilyen kifizetéshez a Bizottság előzetes hozzájárulása szükséges.

A magyar kormány a sajtó megkeresésére nem volt hajlandó kommentálni az ügyet, mondván, hogy a kohéziós alapokkal kapcsolatos tárgyalások folyamatban vannak.

További részletek az Euronews cikkében.

Euronews

Nyitókép: SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »