Bedarálhatják a Fidesz-közeli agrárbárót

Bedarálhatják a Fidesz-közeli agrárbárót

Várhatóan még az év első felében bíróság elé állítják Baranya egyik legsikeresebb agrárvállalkozóját. P. Sándor sokak szerint azért szárnyalhatott, mert jó kapcsolatot ápolt a megye erős emberével, a fideszes országgyűlési képviselő Tiffán Zsolttal, írja a Népszabadság. A Baranya megyei Jobbik bízik benne, hogy az igazságszolgáltatás megfelelően dönt majd az ügyben.

A Népszabadság szerint az ötvenéves, hegyszentmártoni P. Sándort különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolta meg a Baranya Megyei Főügyészség.

Felültetett őstermelők

A takarmánytermeléssel és állattenyésztéssel foglalkozó férfi cége 2013-ban szerződést kötött huszonöt környékbeli őstermelővel arról, hogy 10-20 millió forintért gabonát vásárol tőlük. Ám a szerződött partnereknek nem volt földjük, gépük, pénzük, de még szaktudásuk sem ilyen szintű mezőgazdasági tevékenységhez.

Csupán őstermelői igazolvánnyal rendelkeztek, és csupán azért a 20-25 ezer forintért  szerződtek P. Sándor cégével, amit az aláírásukért kaptak. Az 50-80 százalékos munkanélküliséggel küszködő településekről származó, segélyből, vagy napszámból tengődő embereknek minden fillér jól jött, így ráálltak az alkura.

Aztán 2014 őszén azzal szembesültek, hogy az eladott gabona után 1-2 millió forint adóelmaradásuk keletkezett, amit életük végéig fizethetnek majd alig létező jövedelmükből.

P. Sándor a Népszabadság kérdésére tagadta, hogy ő szervezte volna be az őstermelőket, a felelősséget egyik felvásárlójára hárította.

Ez a védekezés hiteltelennek tűnt, hiszen a szerződések aláírásánál az üzletember is jelen volt, tudhatta, hogy az őstermelői igazolvánnyal rendelkező közmunkások nem tudnak gabonát termelni, pláne nem annyit, amennyi a megállapodásokban szerepelt.

P. Sándornak azért volt szüksége a félrevezetett emberek aláírására, hogy a tőlük papíron megvett gabona után visszaigényelhesse a kompenzációs adót.

Az ügyben a NAV pécsi bűnügyi igazgatósága folytatott nyomozást, és megállapította, hogy P. Sándor

300 millió forintért vett nem létező gabonát a nem termelő őstermelőktől, s a valótlan tartalmú adó-visszaigényléssel 63 millió forint költségvetési kárt okozott a magyar államnak.

Az egész ügyben a legérdekesebb, és egyelőre megválaszolatlan, kérdés mégis az, hogy miért volt szüksége ilyen ügyeskedésre egy, átlagemberek számára felmérhetetlen sikereket elérő üzletembernek, akinek cégei 100-200 milliós nyereséget termelnek.

Kifulladó haveri hátszél

Persze, ehhez a mágiához kellett a csillagok szerencsés együttállása, és a helyi szóbeszéd szerint némi baráti segítség is.

A több száz hektár saját földdel rendelkező vállalkozó jól szerepelt az állami földek bérbeadási pályázatain, de az is előfordult, hogy a pályáztatás “mellőzésével” jutott 200 hektár állami szántóhoz.

2014-ben egyik, akkor alapított cége 625 millió forint támogatást nyert egy 534 kilowattos biogázerőműre, ami a sertéstelepén képződő trágyát hasznosítja majd.

A vállalkozó Meat and Drink Kft. nevű, üdítőital-gyártásra létrehozott, múlt és árbevétel nélküli társasága 21 millió forint támogatást kapott nyolc ember foglalkoztatására. Ebben a cégben egyébként fia, Ifj. P. Sándor, valamint felesége, P.-né Bánki Ilona is ügyvezetőként van bejegyezve.

Felesége emellett Bogádmindszenten és Vajszlón is nyert trafikkoncessziót.

A konkurencia mindezt azzal magyarázta, hogy P. Sándor kiváló viszonyt ápol Tiffán Zsolt fideszes parlamenti képviselővel, az Ős-Dráva program kormánybiztosával.

A média többször leírta, hogy P. Sándor jelentős összeggel támogatta Tiffán választási kampányát. E kapcsolat miatt sokan azt jósolták, hogy a hegyszentmártoni vállalkozót érinthetetlensége, és a haveri segítség majd ebből a slamasztikából is kihúzza.

Ez a hipotézis azonban úgy tűnik, nem állja meg a helyét, amiből viszont a politikában bennfentes baranyaiak arra következtetnek, hogy Tiffán amúgy is gyengülő pozíciója végleg megroggyant.

A Baranya megyei Jobbik közleményében fejezte ki reményét azzal kapcsolatban, hogy a bíróság helyes ítéletet fog hozni az ügyben, továbbá, hogy a 2018-as választásokon már nem kapnak helyet a hasonlóan tisztességtelen politikusok a megyében.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »