„Egy szál ruhában, egy kis ennivalóval a tarsolyban feltaszigáltak egy nyitott teherautóra, amelyen már ott volt a többi sorstársunk. Én hatéves voltam, a testvérem tíz, de nem számított, hogy öreg vagy fiatal, az egész családnak mennie kellett.” Így emlékezett két évvel ezelőtt lapunkban Beczássy Tatjána, a Dálnokról kitelepített földbirtokos család egyik tagja.
És most tőle búcsúzunk. Talán a sors akarata, hogy napra pontosan hetvenhét esztendővel később, épp a kitelepítés napján hagyja el ezt a földi világot, költözik az örökkévalóságba.
Tánja néni, ahogy a dálnokiak többsége hívta, azok közé tartozott, aki nem csupán lelkében, hanem sorstársaival együtt, a szervezést, mozgósítást is vállalva sokat tett azért, hogy március 3-a a helyi történelmi emlékezet fontos dátuma legyen. Nem rajta múlott, hogy itt még sok az utókor adóssága.
Idén kórházi ágyáról hívott, s nem tudhattuk, hogy ez lesz utolsó telefonbeszélgetésünk.
Tánja mintegy édesapja, Beczásy István örökébe lépve – aki visszaszerezve dálnoki birtokait tettekkel bizonyította, hogy a kommunista hatalomátvétel után a kitelepítés valódi célja korántsem a „kizsákmányolás felszámolása” (ahogy akkoriban hirdették), hanem a vidéki értelmiség likvidálása volt –, a „lencsekirály” halála után is igyekezett összefogni mindazokat, akikkel a huszadik század egyik legkegyetlenebb rendszere könyörtelenül elbánt. Egyesületet hoztak létre, s épp Tánja lelkes mozgósításának köszönhetően is az egyre fogyatkozók közössége igyekezett menteni a menthetőt. A sepsiszentgyörgyi megemlékezések pedig egy pillanatra az erdélyi magyar közösség eme meghatározó történelmi pillanatára irányították a figyelmet.
E szomorú hír kapcsán újból megfogalmazódik, hogy mennyire fontos lenne minél hangsúlyosabban beemelni e napot történelmi emlékezetünkbe. Hiszen jó néhány család személyes kálváriáján, az „osztályellenséggel” való leszámoláson túl magyarellenes jellege is tagadhatatlan. Az erdélyi D.O.-sok többsége ugyanis magyar volt, így a kényszerlakhelyre hurcolás, a megalázás, végső soron a likvidálás szándéka egyben a homogenizáció ördögi tervét is szolgálta. Háromszéken mintegy hetven személyt kényszerítettek arra, hogy elhagyják otthonukat, a többségében felsőfokú végezettségű szakemberek kétkezi munkával, kényszerlakhelyen, majd kényszermunkatáborokban keresték meg a betevő falatot családjuk számára. Vagyonukat, ingóságaikat, ingatlanjaikat pedig széthordták, elkobozták.
Beczásy Tatjána sorsa egybeforrt az erőszakkal felszámolt vidéki értelmiség sorsával. Tanúságtétele velünk marad és kötelez.
Nyugodjál békében, Tánja!
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
