Becslés: a CDU nyert Szász-Anhaltban

A németországi Szász-Anhalt tartományban a 2002 óta kormányzó Kereszténydemokrata Unióra (CDU) szavaztak a legtöbben a vasárnap tartott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson az urnazárás után megjelent első eredménybecslések szerint, de a CDU vezette koalíció a partner szociáldemokrata párt (SPD) gyengülése és az Alternatíva Németországnak (AfD) párt előretörése miatt elveszítette többségét.

Az országos közszolgálati televíziók megbízásából készített becslések alapján a CDU támogatottsága csökkent, a 2011-es 32,5 százalék után a szavazatok 29-30,5 százalékát szerezte meg, de így is fölényesen megnyerte a választást és ismét kormányt alakíthat.

z ország keleti felén, a volt NDK területén fekvő tartományban a második helyen az AfD végzett 21,5-23 százalékkal. Ez az eddigi legnagyobb sikere a 2013-ban alakult, főleg a keleti tartományokban népszerű pártnak, amely az Angela Merkel vezette szövetségi kormány menekültpolitikájának éles bírálatára építette kampányát.

A harmadik helyen a Baloldal végzett 16,5-17 százalék körüli eredménnyel, jelentősen gyengülve a 2011-ben elért 23,7 százalékhoz képest. Az egykori keletnémet állampárt utódszervezetéből és nyugati baloldali tömörülések összeolvadásával létrejött párt eddig stabilan a második számú politikai erő volt Szász-Anhaltban.

Hírdetés

A CDU eddigi koalíciós partnere, az SPD még nagyobb veszteségeket szenvedett el, a 2011-es 21,5 százalékhoz képest mintegy 10 százalékponttal gyengült, az ARD televízió által közölt eredménybecslés szerint a szavazatok 11 százalékát, a ZDF televízió szerint a szavazatok 12 százalékát szerezte meg, így a negyedik helyre csúszott vissza.

A Zöldek a 2011-es 7,1 százalék után a szavazatok 5,5 százalékát szerezhették meg.

A magdeburgi Landtagban a liberális FDP is képviseletet szerezhet, a becslések szerint az 5 százalékos bejutási küszöbön áll.

A CDU-SPD koalíció elveszítette többségét. Soha nem fordult még elő, hogy az országos szinten a néppárti szerepet betöltő két politikai erő nem tud egy tartományban a helyi Landtagban többségi támogatottsággal rendelkező kormányt alakítani. Egyelőre bizonytalan, hogy a CDU számára milyen partnerek jöhetnek szóba. Az AfD-vel egy párt sem kíván együttműködni.

A választási részvételi arány 63 százalékos volt, 11,8 százalékponttal emelkedett 2011-hez képest.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »