Aki nem mostanában járt Bécsben, biztosan elcsodálkozik…
Az osztrák fővárosról általában csak szuperlatívuszokban illik beszélni. A híres császárvárost tizedik éve a világ legélhetőbb városaként tartják számon, a kultúra, a gasztronómia, az okos megoldások, a pezsgő élet színtere. Aki azonban rég nem járt Bécsben, alaposan megdöbben a változásokon. A „bezzeg-ország” pompás fővárosának egyes városrészein este nyolc után már nem tanácsos kimenni az utcára. Nyugat-európai nagyvárosok változó arcát bemutató sorozatunk második része.
A vonat befut a bécsi főpályaudvarra. Egy káprázatos új világ kapujában állunk. Aki itt belép, jövőutazónak érezheti magát, amint körbetekint a mintegy húszezer négyzetméteren. A hajdani Südbahnhof helyén felépített gigászi üvegpalotában az emeleteket üvegfödém választja el egymástól, és üvegliftek kötik össze. A korszerű, digitális utastájékoztató rendszerrel és automata jegypénztárakkal felszerelt, hipermodern vasúti csomópontot 2012-től fokozatosan nyitották meg az utazóközönség előtt. 2014 óta már minden vonat ide fut be, és innen indul. A vasút tőszomszédságában modern irodaházak, lakások, üzletek nőttek ki a földből, egy vadonatúj városrész született a Favoriten városnegyedben. Ám a jóarcú és jól öltözött hölgyek és urak helyett, akikkel korábban Bécsben találkoztunk, lépten-nyomon fura alakokra bukkanunk.
Hamar felocsúdunk, amint elénk tárul a szép új világ megannyi árnyoldala. A pályaudvaron az éttermekben, a pékségekben, az újságárusoknál, a dohányboltban és az információs pultnál is javarészt bevándorlók dolgoznak, sokan közülük alig beszélnek németül. Jellemzően arabok, törökök, afrikaiak, indiaiak. A kétfős biztonsági szolgálat tagjai közül is csak az egyik tősgyökeres osztrák, akitől végre megtudjuk, hogy hol lehet villamosjegyet venni.
A pályaudvar előtt, a kijáratnál földön ülő, kéregető koldusok, afrikai bevándorlók hangosan kiabáló csoportja és egy alvó hajléktalan, aki valamiért közvetlenül a bejárat mellett ágyazott meg magának.
Egy babakocsit toló török nő hangosan jajveszékel, mert még valaki be akar szállni mellé a liftbe. Az asszony nemes egyszerűséggel és viszonylag jó németséggel „segglyuknak” nevezi az illetőt. A liftajtó becsukódik, az utasok lesütött szemmel, türelmesen várnak, hátha jön végre egy üres felvonó.
Bécsben a tömegközlekedési eszközökön kötelező az FFP2-es maszk használata. Ám a jelek szerint nem mindenkinek. Az új jövevények sportot űznek abból, hogy maszk nélkül utaznak, a lábukat felteszik a szemben lévő ülésre, hangoskodnak, de tőlük jegyet sem kér az ellenőr. Minket viszont ellentmondást nem tűrően leszállítanak: el kell hagynunk a szerelvényt, mert nincs maszkunk. Első utunk a drogériába vezet, mert ennek a fele sem tréfa…
A nagy múltú Mariahilfer Strassén alig lehet német szót hallani a fesztiváli hangulatban hömpölygő tömegben. Mintha itt korzózna a földkerekség teljes lakossága. Bár nincs semmiféle rendezvény, egy gombostűt sem lehet elejteni, annyian özönlenek végeláthatatlanul a szemerkélő eső ellenére Bécs egyik leghosszabb és legismertebb bevásárlóutcájában. A teraszok megteltek vendégekkel, a büfék előtt sorban állnak. Hangos nevetés tör ki, amibe artikulálatlan hangorkán vegyül. Tányérok csörömpölése, ordítozás, dudálás hangja keveredik a bábeli nyelvzavarba. A német szó meglehetősen ritka, annál több az angol, a török, a szerb, de a magyar sem ritka. A bevásárlótáskát, bőröndöt toló, csomagot cipelő járókelőket rollerekkel száguldozó virtuózok kerülgetik a hatalmas forgatagban. A zsúfoltság, a zaj és a kosz egy ponton túl már szinte elviselhetetlen.
És ez így van napszaktól függetlenül. Talán a hajnal hoz némi enyhülést, két órányi viszonylagos csendet. Az éjszakai bulizók ekkorra kifáradnak, és a Mariahilfer Strasse egy pillanatra megpihen. Reggel hatkor újra indul a teljes nagyüzem. Építkezések zaja keveredik a munkába igyekvők sietős lépteivel, kukásautók gyűjtik a hatalmas mennyiségű szemetet, teherautók rakodnak, rendőrautók szirénáznak.
Aki nem mostanában járt Bécsben, biztosan elcsodálkozik a hatalmas népességrobbanás láttán. Bécs néhány évtizede még kényelmes, nyugodt város volt, ma azonban nem könnyű feldolgozni a percenként ránk zúduló ingereket. Aki bulizás miatt választja az osztrák fővárost, nem fog csalódni. Aki viszont nem szereti, ha esténként úgy érzi, mintha harangoznának a fejében, vagy szeret nyitott ablak mellett aludni, feltétlenül vigyen magával füldugót.
De vajon mitől lettek itt ennyien?
Az érzékeink nem csalnak. 2004 óta az osztrák főváros Graz városának megfelelő népességgel gyarapodott, és már a kétmillióhoz közelít.
Ugyanez igaz egész Ausztriára is. 2022. január elsején 8,97 millió fő élt Ausztriában, 47 ezer fővel több, mint az előző év januárjában. Az előrejelzések szerint az idei év folyamán az ország lakossága meghaladja a kilencmillió főt. Az infrastruktúra folyamatosan bővül, egyelőre még bírja a megnövekedett terhelést. Új metróvonalak épülnek, de a zsúfoltság a szerelvényeken és a peronokon csúcsidőben már egyre elviselhetetlenebb.
Az osztrák főváros hajdani patinájának és szinte kisvárosias nyugalmának befellegzett. Világváros született. A hagyományos osztrák életstílust felváltja a kozmopolita sokszínűség, a könnyed eleganciát a trágárság, az eredetiségét a hitvány bóvli, a kedélyességét pedig valami lázas carpe diem, amiben tapintható félelem és világvége-hangulat lüktet.
– Értek ám magyarul! – néz hátra egy felvidéki fiatalember a Westbahnhof melletti metrómegálló mozgólépcsőjén. – Itt már mindenkiben kivan az ideg – állítja fel a szakértő diagnózist.
Elindulunk, hogy megkeressük a régi Bécset, amit szerettünk. Az első kerület még őrzi a császárváros patináját. A Kärtner Strasse, a Graben elegáns kirakatai, a kávézók teraszai és az éttermek ínycsiklandó kínálata rengeteg turistát vonz. Minden pompás, de csak nappal. Amint leszáll az este, a föld alól, a metróból előbújnak a migránsok és a tömegbe vegyülnek. Tíz óra tájban már övék a tér. Este nyolc órától fokozott rendőri jelenlét van a dóm előtti téren.
A Grabentől nem messze, egy belvárosi kiskocsmában egy dús keblű, életvidám, tiroli születésű pultosnő azonnal kiszúrja, hogy magyarok vagyunk, és kiemelt figyelemmel szolgál ki.
– Létezik még Ausztria? – kérdezzük. Julia nevetve bólogat.
– Persze, hogy létezik. – Azután elbizonytalanodik. – Helyenként még létezik. Nézzék, ide például csak osztrákok járnak.
– Meg magyarok – tesszük hozzá.
– Ide azok járnak, akik utálják a bécsi belvárost, mármint azt, amilyenné vált. De itt van dolguk. Például itt van a munkahelyük. Este, munka után felkeresik a törzsasztalukat, hagyják „kicsengeni” a napot, azután hazamennek valamelyik külső, zöldövezeti kerületbe, mert nyugodtan akarnak élni. A város egyre veszélyesebb.
Julia nem túl optimista a jövőt illetően, de szerinte az ember kényszerpályán van, ezért az a legjobb, ha megpróbál alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Például azzal, hogy elköltözik a városból.
Julia akarva-akaratlanul egy óriási belső lakosságcserére hívta fel a figyelmet. A külső zöldövezeti kerületek lélekszáma – például a XXIII. kerületé (Liesing), 2011 óta 17 ezer fővel nőtt. Félreértés ne essék: az új lakosok többsége jól szituált osztrák. A kerület legfőbb vonzereje, hogy a bevándorlók aránya máig itt a legalacsonyabb az összes bécsi kerület közül. A külföldiek itt többnyire szerbek, bosnyákok, németek, lengyelek és horvátok. A 17 ezres növekmény zömét a belvárosból kimenekülők teszik ki.
Másnap találkoztunk egy honfitársunkkal, aki húsz éve Bécsben él és dolgozik. Családos, kétgyermekes édesapa. A napokban vette át az új lakása kulcsát ugyanitt, a XXIII. kerületben. Azért költözik ki, mert szép a környék és itt legalább biztonságban tudhatja a családját.
A legtöbb bevándorló a statisztika szerint a XV. kerületben él. Arányuk messze meghaladja a bécsi átlagot. 2017-ben 42,3 százalék volt, 2020-ra már elérte az 53 százalékot. Ez a legszegényebb kerület, itt a legalacsonyabb a lakbér, és a lakosságszám arányában itt van a legkevesebb autótulajdonos.
A lakosság összetétele évtizedek óta vegyes: az osztrákok mellett szerbek, bosnyákok, törökök, lengyelek, illetve horvátok lakták ezt a kerületet 2015 előtt, amikor megérkeztek a szír, iraki, pakisztáni, afrikai migránsok. Ma már ők is nagy számban élnek ebben a kerületben, de a külföldiek közül a legtöbben még ma is a szerbek. Egy szerb étteremben, ahol kitűnő ebédet kaptunk nyolc euróért, vajdasági magyarokkal találkoztunk. A három lány közül a legidősebb már évek óta Bécsben él, titkárnőként dolgozik és esze ágában sincs hazamenni. Az a tapasztalata, hogy sokkal jobbak a munkalehetőségek és jobban meg lehet élni a fizetésből. Ami pedig a migrációt illeti, Horgoson szerinte sokkal rosszabb a helyzet.
A legfiatalabb lány még nem talált munkát. Ő egy kicsit bizonytalan, mert az eddigi tapasztalatai nem túl rózsásak. A munkaerőpiacon nagyon magasak az elvárások: egy takarítónőtől is elvárják, hogy beszéljen németül.
– A muszlimokat és az ukrajnai menekülteket előre veszik. Mi csak utánuk következünk – panaszolja.
Felkeresünk néhány nevezetességet. A híres Prater, a bécsi vidámpark a migránsok, a drogosok és a bűnözők egyik közkedvelt találkozóhelye. Kétes hellyé vált, amiben közrejátszott az is, hogy a tavaly bedrogozott, többszörösen megerőszakolt, majd életét vesztő kislány, a 13 éves Leonie utolsó útja ide vezetett. Itt szórakozott utoljára, három afgán férfi kíséretében.
A híres Naschmarkt is elveszítette korábbi varázsát. Bécs legnagyobb és leghíresebb piacát török, afgán árusok uralják, rengeteg a kínai áru, az olcsó bóvli. A zöldség- és gyümölcskínálat nem túl friss, hemzsegnek a darazsak, fura szagok terjengenek a levegőben, és érdemes nagyon vigyázni az értékeinkre.
A Favoriten városrész, azaz a X. kerület népessége nőtt a legnagyobb mértékben 2011 óta. Tíz év alatt 177 ezer főről 210 ezerre, amelyen belül a külföldiek aránya 43,4 százalék. A zömük 2015 óta érkezett. Azóta is jönnek, megállíthatatlanul. A gátlástalan embercsempészek itt rakják ki őket. A főpályaudvaron, vagy a Keplerplatzon. Ez a végállomás, azután mehet mindenki, amerre lát. 2015 szeptemberében vonattal érkeztek, az új állomás közelsége miatt eleve ezen a területen vertek tanyát. Azóta is ez a végállomás.
Az újonnan érkezők nem tudják, mihez kezdjenek. Egész nap az utcán lődörögnek, hangoskodnak, belekötnek mindenkibe. Ebben a városrészben forgatta 2018 márciusában Lázár János akkori miniszterelnökséget vezető miniszter, jelenlegi építési és beruházási miniszter azt a videót, amire azonnal ráugrott a Facebook, illetve az osztrák és a hazai baloldali sajtó.
A videó mély nyomot hagyott, és azóta is élénken él a Favoritenben lakó néhány osztrák emlékezetében. A két metrómegállónyi szlömben hömpölygő tömegben Udo meg is szólít minket, amint meghallja, hogy magyarul beszélünk.
– Orbán Viktornak teljesen igaza van. Amikor az önök minisztere videót forgatott itt, még nem sejtette, hogy azóta még tovább romlik a helyzet. Itt már nappal sem tanácsos végigmenni a Reumannplatz-Keplerplatz-Hauptbahnhof közötti területen. Kénytelen vagyok magániskolába járatni a kislányomat, mert az állami iskolába csak afgánok, szírek, irakiak, indiaiak, pakisztániak járnak és nem beszélnek egy árva szót sem németül. Havi 483 eurót fizetek a lányom oktatásáért. Reggel elkísérem, délután érte megyek – panaszolja.
Udonak igaza van. A kerületből legalább 700 rendőr hiányzik, írta néhány napja a heute.at. Az egyenruhások túlterheltek, a munkájuk javarészt adminisztrációból áll: a menekülteket ellenőrizni kell, a menedékkérelmeket fel kell venni. Ez a 210 ezer lakosú Favoriten városrész akkora, mint a teljes Linz. 319 rendőr ide egész egyszerűen túl kevés, írja a lap.
Jürgen Müllerrel kávézunk a Mariahilfer Strasse egyik teraszán. Ő is megörül annak, hogy magyarokkal beszélgethet, és elmondhatja, mennyire bízik abban, hogy Orbán Viktor politikája Ausztriában is újra divatba jön. Bevallja, irigyli a magyarokat. Szerinte Budapest legalább olyan szép, mint Bécs, ráadásul megmaradt magyarnak. Az osztrák főváros viszont apokaliptikus képet mutat, és szerinte ez a folyamat már megállíthatatlan.
– Innen már nincs visszaút. Előbb-utóbb saját pártot alapítanak, többségbe kerülnek, megnyerik a választásokat és onnantól kezdve ők diktálnak. Érthetetlen, hogy a nyugati politikusok néhány kivételtől eltekintve ezt miért nem ismerik fel.
Három nap alatt feltérképeztük a migránsok terjeszkedésének útvonalát. A Favoritenre érkeznek, korábban vonattal jöttek, ma embercsempész-járatokkal hordják őket ugyanide. A Keplerplatzról metróval eljutnak Bécs bármelyik kerületébe, de a legkedveltebb városrészek számukra is azok, amelyek a turistákat is vonzzák. A Stephansplatz, a Prater, a Westbahnhof, a Mariahilfer Strasse.
Lakásról lakásra, házról házra, utcáról utcára foglalják el Bécset, miközben az osztrákok egyre nagyobb számban menekülnek ki a városból.
Hernádi Zsuzsa – www.demokrata.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
