Boldog Názáreti Beatrix (1200–1268) ciszterci apáca, misztikus és író kevésbé ismert alakja annak a vallásos újjászületésnek, amely a 13. századi Európában végbement. Ezt a megújulást rendszerint a kolduló rendek és a kolduló szellemiség megjelenéséhez kötik, és olyan nevek fémjelzik, mint Szent Domonkos, Assisi Szent Ferenc, Assisi Szent Klára, Páduai Szent Antal.
Beatrix 1200 körül született a Leuven melletti Trienen városkájában; szülei a középosztályhoz tartoztak. Anyját korán elveszítette. Mélyen hívő apja, Bartholomeus kolostorok anyagi ügyeit intéző laikusként dolgozott, valószínűleg más üzleti érdekeltségek mellett. Szilárd anyagi helyzetéről tanúskodik, hogy több kolostort is tudott alapítani Brabantban. Beatrix életrajzából kiderül, hogy apja három kolostort alapított: Florivalt, Maagdendaalt és Názáretet, Lier mellett. Ebben a harmadik kolostorban töltötte élete nagy részét Beatrix az intézmény alapításától (1936) egészen haláláig. Előbb a novíciák mesternője, később perjelnője lett. Két testvére, Krisztina és Szibilla is itt volt apáca.
Beatrix igen korán ébredt rá szerzetesi hivatására; már 15 évesen, 1215-ben novíciája lett a florivali kolostornak.
A szerelem hét módja című lelki elmélkedését Beatrix a 13. század közepe táján írta. A mű az isteni szerelem (minne) megélésének hétféle „módjáról” szól. A minne nem érzés, hanem irányultság, erő, amely a lelket „szüntelenül önnön eredete felé hajtja”. Beatrix kiemeli:
Az első a szerelemből fakadó vágy, amelynek hosszú időn át kell uralkodnia a szívben, míg egészen le tudja győzni annak ellenállását, és ebben a létben hathatós erővel kell cselekednie és bátran növekednie. Ebben a módban a lélek egész élete és minden cselekedete arra irányul, hogy növekedjék és egyre magasabbra emelkedjék a szerelemben Isten megismerésének közelébe, addig a tökéletességig, amellyel Teremtője létrehozta és amelyre rendelve van. „Éjjel-nappal mindenestül ennek szenteli magát, erről faggatja Istent, ezt tanulja és követeli tőle, s azon elmélkedik, hogyan juthatna célba, és hogyan nyerhetné el lelke minden erényével ékesítve, a szerelem biztos nemességének tökéletes tisztaságával a szerelem közelségét és a vele való azonosságot.”
A szerelem második módjában a lélek azzal is beéri, hogy „Urunkat minden ok és cél nélkül, ingyenesen, szerelemmel szolgálja, nem a kegyelem vagy a dicsőség jutalmáért”. Ha a lélek ebben a módban van, izzik benne a vágy, készen áll a szolgálatra, könnyen cselekszik, a nehézséget szelíden tűri. Kedvét leli abban, hogy tehet valamit és mindent eltűrhet szerelméért, hogy őt szolgálhatja, az ő dicsőségére.
A szerelem harmadik módjában a lélek készen áll minden szolgálatra, odaadóan, fáradságot nem kímélve munkálkodik, és nem fél a szenvedéstől. Mégis békétlenkedik és elégedetlen. Legnagyobb fájdalma, hogy nem tud megfelelni a szerelemnek, és hogy olyan sok mindenben kell nélkülöznie. S bár erőfeszítése hiábavalónak látszik, mégis nekiveselkedik minden akaratával, erős vágyakozással telve. „De ezzel sem elégszik meg.” Tudatában van annak, hogy e vágya soha nem fog teljesülni, s amit tennie kellene, messze meghaladja erejét, felülmúlja az emberi józanságot és meghalad minden értelmet. Mégsem tudja magát sem mérsékelni, sem fékezni, sem csillapítani. Megtesz mindent, ami hatalmában áll: hálát mond, és dicsőíti a szerelmet; munkálkodik és dolgozik a szerelemért.
A szerelem negyedik módja: Urunk által a szerelem egy másik módjából is részesül a lélek, s ez hol nagy örömet, hol nagy gyötrelmet bocsát rá.
A szívet ekkor gyengéden érinti meg a szerelem, „és ekkor úgy érzi a lélek, hogy Isten nagyon közel van hozzá, érzi a szerelem világosságát… és olyanná lesz, mint a csordultig telt edény, ha hozzáérnek: a szerelem hirtelen érintésére színültig telt szíve önkéntelenül túlcsordul”.
A szerelem ötödik módja az, amikor a lélekben erővel támad fel a szerelem. „Mint a mindent elnyelő tűz, amely mindent elemészt, amin úrrá lesz, olyan a szerelem: dühödten tombol benne, kíméletlenül és mértéktelenül, s mindent magába von és felemészt.” S ami a legjobban emészti és gyötri, az enyhíti és nyugtatja is leginkább: minél mélyebb a seb, gyógyító ereje annál nagyobb.
A szerelem hatodik módja: amikor „Urunk jegyese immár előbbre jutott és megerősödve feljebb emelkedett”, megérzi a szerelemnek egy másik módját is, s ebben közelebbről, magasabb szinten is megismeri azt. „Isteni erőt érez, ragyogó tisztaságot, a szellem édességét, érzi a vágyott szabadságot, a különbségtevő bölcsességet, lágy összhangban van Urunkkal, és érzi közelségét.”
A boldog lélek ismeri a szerelem még egy módját, és ez a szerelem hetedik módja: ez nem keveset követel tőle: „a szerelem a lelket túlemeli az emberi léten, az emberi érzékeken és értelmen túlra, és túl az emberi szív munkálkodásán”. A boldog lélek itt „gyengéden” merül el a szerelemben, Istent keresi „ebben a fenségben, őt követi, és szívével-szellemével szemléli.
És egyedül őt választotta szerelemmel mindenekfölött, mindenek alatt és mindenen belül, úgy, hogy szíve minden vágyával és szelleme minden erejével arra vágyik, hogy őt láthassa, őt birtokolhassa, és megtapasztalhassa gyönyörét.” Ezért aztán a földi létet „kegyetlen száműzetésnek, kemény börtönnek és nagy kínszenvedésnek érzi (…) Nagy gyötrelem számára az, hogy az égtől oly távol kell lennie és a földet oly idegennek érzi.” S ha ebben a száműzetésben a lélek már mindent megtapasztalt, „akkor a dicsőség lesz menedéke. Mert éppen ezt cselekszi a szerelem a lélekben: a lélek annak a lénynek közelségét vágyja és annak a fenséges lénynek útjait járja, akiben a szerelmet közvetlenül élvezheti… Ezért mindig a szerelmet akarja követni, a szerelmet akarja megismerni, a szerelem gyönyöreiben akar elmerülni, és akkor nem eshetik bántódása ebben a száműzetésben sem. Ezért akar útra kelni abba az országba, ahol már sátrat vert.”
Ahogyan Szent Pál Filippiekhez írt levelében olvashatjuk: „Mert a mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk” (Fil 3,20). A Zsidókhoz intézett levelében pedig így fogalmaz: „Így azonban jobb után vágyódunk, tudniillik mennyei után; azért nem szégyelli őket az Isten, hogy Istenüknek neveztessék, mert készített nékik várost” (11,20).
A könyvet fordította, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta: Daróczi Anikó.
Beatrijs van Nazareth (Názáreti Beatrix): A szerelem hét módja
L’Harmattan Kiadó, 2025
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Fotó: L’Harmattan Kiadó
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
