Be van oltva a szakszervezeti vezető, de biológiai emberkísérletnek tartja

Be van oltva a szakszervezeti vezető, de biológiai emberkísérletnek tartja

Nagy biológiai emberkísérletnek tartják az oltást, emiatt senki nem veszítheti el az állását – jelentette ki Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában.

A miniszterelnök már januárban megkapta béremelését, így a többi bérből és fizetésből élő személy is joggal számít minimum az infláció ellentételezésére, a kereset növelésére – fogalmazott a szakszervezeti vezető. Mint mondta, törvény írja elő, hogy az országgyűlési képviselők fizetését évente növelni kell az átlagkereset emelkedésének százalékával – ez évben 9,7 százalékkal. A szektorban minimum nettó 338 ezer forintos diplomás bérminimumra lenne szükség – tette hozzá.

Hírdetés

Inkorrekt az állam kötelező oltási statáriuma, mert ez egy nagy biológiai kísérlet – fogalmazott a szakszervezet elnöke. Hangsúlyozta:

ők oltáspártiak – ő maga is be van oltva –, és ezt tanácsolják másoknak is, viszont az nem megengedhető, hogy valaki azért veszítse el a munkáját, mert bizonytalan, és előzetesen nem volt kialakítva a bizalom.

Hiányolta, hogy előzetesen nem értékelték ki, hogy melyek a kockázatos munkakörök, és a bérbe nem építették be az egészségügyi kockázati pótlékot.

(atv nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »