Be nem jelentett taxisdemonstráció Budapesten – ezúttal nem a gettólakók szervezik

Be nem jelentett taxisdemonstráció Budapesten – ezúttal nem a gettólakók szervezik

Be nem jelentett demonstrációt tartanak a taxisok Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn kora reggel honlapján.

A tájékoztatás szerint a felsorakozott gépkocsik egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat.

Az érintett csomópontban a tömegközlekedést és a gépjárműforgalmat a rendőrség egy-egy forgalmi sávon biztosítja, és azt kéri, hogy aki teheti, kerülje el az útszakaszt.

A taxisok az M1 Híradójának tudósítása szerint az Uber ellen tüntetnek, és azt tervezik, hogy a reggeli csúcsforgalomban megbénítják a főváros forgalmát.

Hírdetés

Az M1 tudósítója szerint a taxisok azt közölték, semmiféle politikai szándékkal nem függ össze a demonstráció.

Az egyetlen kérésük, hogy az Uber nevű alkalmazással, illetve a cég képviselőivel valamilyen módon jussanak egyezségre arról, hogy ne nehezítse munkájukat. Több tízezer címet visz el ugyanis a taxis társaságoktól ez a fajta utazásmegosztó szolgáltatás – hangzott el az M1 tudósításában.

Reggel 6 óra körül nagyjából 150 autó volt a helyszínen, egy sáv ugyan járható, de a közlekedés már ekkor is nagyon lelassult – számolt be a Híradó. A taxisok közölték: addig nem mennek el, míg nem születik megállapodás.

(MTI – Híradó)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »