Kérdések és válaszok a háború új szakászáról.
Mire irányul az ukrán offenzíva? Beveti-e Putyin a taktikai atomfegyvert? Milyen lesz a tél Ukrajnában? Mikor érhet véget a háború? Aki válaszol: Rácz András, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) Oroszországgal foglalkozó biztonságpolitikai szakértője.
Hány orosz katona harcol Ukrajnában?
Az orosz támadó kontingens 200 ezer fő környékén volt. Közülük sokan – legalább 30 ezren – meghaltak február óta. A hivatalos adatok szerint most 300 ezer főt terveznek mozgósítani. Mivel ezek az orosz katonák nem önszántukból, hanem kényszer hatására mennek a frontra, a moráljuk alacsony. Ha mindezt súlyosbítjuk azzal, hogy sem rendes kiképzést, sem rendes felszerelést nem kapnak, akkor könnyen előfordulhat, hogy alacsony harcértékű alakulatok lesznek. Van már dokumentált eset arra, hogy mozgósított katonák megfelelő kiképzés nélkül, szinte azonnal a frontra kerültek.
Hány katonájuk van az ukránoknak?
A háború elején nagyjából 250 ezer volt. Azóta hadiállapot van, sokakat mozgósítottak. Hogy konkrétan hány ember lehet fegyverben ukrán oldalon, azt nem tudni. Az ukránok szerint nagyjából 1 millió, ha beleszámítjuk a határőrséget, rendőröket és mindenféle paramilitáris alakulatokat, s ez a szám szükség esetén növelhető. Fontos különbség az oroszokhoz képest, hogy Ukrajnában 2014 után hat sorozási hullám is volt, s akiket behívtak, azok többsége megjárta a donbaszi frontot, tehát van harctéri tapasztalatuk. Ráadásul Ukrajna a nyugati államoktól is kap képzési segítséget.
A közösségi oldalak tele vannak olyan beszámolókkal, hogy az újonnan verbuvált orosz katonák elavult vagy nem megfelelő felszerelést kapnak. Ez mennyire általános jelenség?
Rémítő információk látnak napvilágot arról, hogy az újoncok kapnak ugyan egyenruhát, sisakot és fegyvert, de semmi mást. Sok esetben a mozgósítottaknak maguknak kell hátizsákot, hálózsákot, derékaljat vinni, mert nincs elegendő. Most derül ki, hogy az orosz hadsereg raktárkészleteit a korrupció megdézsmálta. Friss hír, hogy a hivatalos nyilvántartáshoz képest másfél millió orosz egyenruha hiányzik. Ezeket az évek során valakik ellopták.
Az orosz tisztikar már a háború első heteiben jelentős veszteségeket szenvedett el. Van vezetői utánpótlásuk?
Ez az egyik legfontosabb kérdés. Oroszország ebben a háborúban százával veszített már el tapasztalt főtiszteket – őrnagyokat, alezredeseket, ezredeseket –, olyan katonákat, akik a csapatokat harcba vezetik. Egy őrnagy esetében 15–20 év, amíg szert tesz a megfelelő tudásra, harci tapasztalatra. Honnan szereznek most ilyen tiszteket? Mert felszerelést talán össze lehet guberálni a raktárakból, de azt nem tudni, honnan lesz elegendő tiszt.
Mit árul el az orosz hadsereg állapotáról az, hogy tapasztalatlan sorkatonákat mozgósítanak, és börtönökből toboroznak erősítést?
Az ukrajnai háború azt mutatja meg, hogy ez egy elavult, szétlopott, rosszul vezetett hadsereg, amely ráadásul nagyon súlyos veszteségeket szenved a harctéren. A börtönökben való toborzás létszámhiányra utal.
A mozgósítás hatására megváltozott-e az oroszok véleménye a háborúról?
Már vannak friss közvéleménykutatási adatok, amelyekből az látszik, hogy az orosz társadalom több mint kétharmada ijedséggel és félelemmel reagált a mozgósításról szóló hírekre. Büszkeséget csak a megkérdezettek huszonegynéhány százaléka érzett. Ők a kisebbség. Aki teheti, az megpróbálja elkerülni, hogy besorozzák.
Sajtóhírek szerint a mozgósítás bejelentése óta több százezer orosz férfi hagyta el az országot, egyes lapok 700 ezer menekültről írnak. Reális szám?
Sokkal több ember hagyta el az országot, mint ahányat mozgósítanak. S ha azt vesszük, hogy azoknak a férfiaknak családjuk van, akkor a mozgósítás milliós nagyságrendű embert érint. Olyanokat is behívnak – végtagvesztett rokkantakat vagy 4–5 gyermekes családapákat –, akiket egyébként nem volna szabad. A hatóságok néhol nem törődnek azzal, hogy a behívottak milyen egészségi állapotban vannak, s alkalmasak-e még egyáltalán katonai szolgálatra, csak arra ügyelnek, hogy legyen meg az adott körzet számára előírt mozgósítandó létszám.
Az unió államai eltérően viszonyulnak az Oroszországból érkező menekültekhez. Szlovákia úgy döntött, nem fogadja be a mozgósítás elől menekülő oroszokat. Mit gondol erről?
Nincs egységes uniós álláspont, a tagállamoknak egyénileg kell meghozniuk az erre vonatkozó döntést. Nem tudom, mi a jó válasz. Kérdőjeleket és dilemmákat látok.
Mi szól a befogadás mellett?
Ha ezeknek az embereknek menedéket adunk, akkor egy poszt-putyini korszakban – mert senki sem él örökké, és Putyin már 70 éves – ők lehetnek Oroszország átalakulásának a motorjai. Ilyen értelemben hosszú távú politikai érdekünk az orosz középosztály életben tartása azzal, hogy segítünk nekik.
S mi az ellenérv?
Ha befogadnánk sok tízezer katonaviselt orosz férfit, az biztonsági kockázatot jelenthet, főleg a balti országokban. Ha Oroszországban maradnak, esetleg nagyobb eséllyel alakul ki egy belső ellenállás Putyinnal szemben. Bár az orosz történelemben eddig nem láttunk példát olyasmire, hogy a változás alulról induljon. Moszkvában mindig az elitek döntik meg a rendszert.
Putyinnak van érdemi ellenfele Oroszországon belül?
Egymással vetélkedő erőcsoportok vannak. Ez a rendszer nem homogén, és nem is örökéletű. Amíg 100 dollár fölött volt az olaj ára, és rengeteg pénz jött be az energiaexportból, addig megérte Putyin-pártinak lenni, hiszen óriási vagyont lehetett felhalmozni. Mostanra ez kevésbé érvényes. Oroszország rossz irányba megy, s ezt a helyi elitek is tudják.
A háború kitörése óta orosz oligarchák és olajipari, energetikai cégek (Gazprom, Lukoil) vezetői halnak meg gyanús körülmények között, olykor a családtagjaikkal együtt. Ennek mi lehet a magyarázata?
Ez a háború óriási károkat okoz az orosz energiaiparnak. Az olyan nagyvállalatok, mint a Gazprom, pontosan tudják, hogy most veszítik el az évtizedek óta jól fizető európai piacokat. Nem boldogok ettől. Ezek a gyilkosságok üzenetek, az erőszakszervezetek így próbálják elérni, hogy az energetikai vagy gazdasági elitek ne elégedetlenkedjenek túlságosan. Idén már több mint tíz ilyen rejtélyes haláleset történt. A háttérben zajló hatalmi harc általában láthatatlan, de ilyenkor egy picit belátunk a színfalak mögé.
Az oroszok új parancsnokot neveztek ki az ukrajnai hadműveletek vezetésére, a hírhedten kegyetlen Szergej Szurovikin tábornokot. Mit jelent ez a változtatás?
A sajtó félreértette a helyzetet. Nem az van, hogy új seprű jól seper, mert Szurovikin egy ideje már Ukrajnában harcol, ő volt a déli front parancsnoka. Az is mítosz, hogy most egy hírhedten brutális parancsnok jön. Az elődje, Alekszandr Dvornyikov is az volt, Szíriában kiérdemelte a nem túl hízelgő „aleppói mészáros” becenevet. Mindketten egyformán brutálisak, de ez nem garancia a sikerre.
A szimbolikus jelentőségén túl miért volt fontos a kercsi híd felrobbantása?
Mert egy kulcsfontosságú logisztikai útvonal része. A 2 millió lakosú Krímnek ez az egyetlen jól működő összeköttetése Oroszország szárazföldi részével, s a hídon áthaladó vasútvonalon biztosították a herszoni körzetben harcoló orosz alakulatok ellátását.
Válaszképpen az oroszok rakétákkal támadták Kijevet is. Az ukrán légvédelem a 83 orosz rakéta felét megsemmisítette. Ez sok vagy kevés?
Ez nagyon jó eredmény. Ukrajnának kifejezetten erős és jól működő légvédelme van. Ezért sem tud az orosz légierő igazán hatékonyan működni az ukrán légtérben.
Magyarország háborús bűnnek tekinti az ukrán városok tömeges bombázását, megszavazza az EU-s szankciókat Oroszország ellen, Orbán Viktor pedig a minap Berlinben egyértelművé tette, hogy a magyar kormány azt gondolja a háborúról, amit az Európai Unió mond, hogy ez agresszió, és Oroszország megsértette a nemzetközi jogot. Ehhez képest a magyar külügyminiszter az orosz kollégájával parolázik. Próbáljunk tiszta vizet önteni a pohárba: mi a magyar külpolitika álláspontja az ukrán–orosz háború kapcsán?
Nehéz megérteni, hogy miközben a miniszterelnök ilyesmit nyilatkozik Berlinben, pár nappal később a külügyminiszter miért megy el Moszkvába egy energetikai konferenciára, ahol az unió szankciós listáján szereplő orosz vezetőkkel találkozik, és azt kommunikálja, hogy azonnali békekötésre van szükség. Az azonnali békekötés most azt jelentené, hogy Ukrajna elveszíti területének 20 százalékát. Ezek az üzenetek teljesen ellentétesek egymással. Békeidőben működhet az a stratégia, hogy próbáljunk több oldallal is jóban lenni, hasznot húzni innen is, onnan is. Az ilyen magatartás nem feltétlenül erkölcsös, de a politika ritkán erkölcsi kérdés. Háborúban viszont, amikor élessé válik, hogy ki melyik oldalon áll, ez a manőverezés kevésbé fenntartható.
Az oroszok népszavazást tartottak a megszállt területeken, és mindenütt elsöprő többség szavazott az Oroszországhoz való csatlakozásra. Az oroszok azt mondják, íme, a népakarat megnyilvánult.
Ezek még annyira sem voltak legitimek, mint anno a krími népszavazás. Semmiféle jogszabálynak nem feleltek meg. Nem volt biztosítva a szavazás titkossága vagy a szavazatszámlálás pártatlansága, s a kampány során az ellenvélemények nem kaphattak hangot. Ez nem népszavazás volt, hanem bábszínház, erődemonstráció.
Az ukránok azt állítják, a megszállt területeken az oroszok kegyetlenkednek a polgári lakossággal, a hírek kínzókamrákról és tömegsírokról szólnak. Az orosz propaganda narratívája ezzel ellenkező.
A megszállt területeken Oroszország kíméletlen eszközökkel próbál elnyomni mindenféle ellenállást. Brutálisan viselkednek, napirenden vannak a tisztogatások és a kivégzések, s ehhez nagy mértékű fosztogatás társul. Nem véletlen, hogy erősödik az ellenállás velük szemben. Az ott maradt lakosságnak csak elenyésző kisebbsége Putyin-párti, és örül az orosz megszállásnak.
Az ukrán offenzíva mire irányul?
Arra, hogy az oroszok által február óta elfoglalt területekből a lehető legtöbbet visszaszerezzék. Még mielőtt az orosz mozgósítás beérne.
Joe Biden amerikai elnök szerint a „nukleáris armageddon” kockázata most a legnagyobb az 1962-es kubai rakétaválság óta.
Nem volt túl szerencsés nyilatkozat. Az USA hadügyminisztériuma gyorsan ki is adott egy közleményt, hogy információik szerint Oroszország nem készül atomfegyver bevetésére.
Több elemző is fölvetette már, hogy Moszkva csak úgy tud arcvesztés nélkül kihátrálni a számára rosszul alakuló háborúból, ha taktikai atomfegyverhez nyúl, s ezzel – sportnyelven szólva – döntetlenre menti a meccset.
Nem tartom valószínűnek. Ez ellen szól a nagyszabású mozgósítás is. Az oroszok háromszázezer férfit hívnak be, felvállalva ennek minden társadalmi és belpolitikai következményét, vagyis azzal számolnak, hogy hagyományos erőkkel, atomfegyver nélkül is meg tudják nyerni ezt a háborút.
Az ukrán infrastruktúra egy része megsemmisült, az energiaellátás akadozik. Milyen lesz a tél Ukrajnában?
Tragikus. Sok helyen nincs elegendő földgáz, megsérült a villamosenergia- és a távfűtő-hálózat. Az oroszok által megszállt területeken, amelyeket most szabadított fel az ukrán hadsereg, nincs semmiféle közmű-szolgáltatás. Ott nem lehet túlélni a telet. Több százezres belső menekülthullámra számítok.
A téli hidegben mi vár a katonákra a fronton?
Az ukrán haderő jobb helyzetben van, mert Nyugatról rengeteg téli felszerelés érkezik. Az orosz mozgósítottaknak viszont sok esetben még hálózsák sem jár, nemhogy fűtött sátor.
Hogyan fejeződhet be ez a háború? Mi kell a békekötéshez?
Nem hiszem, hogy a jelenlegi helyzetben békét kötnének a felek. A harcok másként is befejezhetők. Oroszország és Japán között sincs béke a mai napig, a Kuril-szigetek hovatartozása máig vitatott kérdés, de enélkül is működnek a japán–orosz kapcsolatok. Ukrajnában a fegyverszünet lehet reális opció, de még nem most. Ez a háború jövő tavaszig-nyárig biztosan eltart még.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
