A kínai Mennyei Palota (Tiangong) űrállomás mostantól nemcsak a technológiával, hanem a gasztronómiával is a csillagokat célozza: a tajkonauták egy vadonatúj, űrkompatibilis sütővel készítettek el New Orleans-i stílusú BBQ csirkeszárnyat és feketeborsos steaket. A mikrogravitációban használható sütőt a Kínai Asztronautaközpont fejlesztette, és célja, hogy javítsa a hosszú távú űrmissziók életminőségét.
A készülék különlegessége, hogy füst és olaj nélkül működik, így teljesen biztonságos az űrállomás zárt rendszerében. Míg a NASA korábbi kísérletében egyetlen csokis keksz megsütése több mint két órát vett igénybe, a kínai sütő mindössze 28 perc alatt varázsolta készre a csirkeszárnyakat.
A gasztronómiai újítás nem egyedülálló a Tiangong fedélzetén: a tajkonauták zöldségkertet is gondoznak, ahol már sikerrel termesztettek salátát, koktélparadicsomot és édesburgonyát – eddig 4,5 kilogramm friss termést hozva. Az új sütő és az űrkert kísérletei együttesen azt jelzik, hogy a kínai űrprogram nemcsak technológiai, hanem életminőségi szempontból is új korszakot nyitott az űrkutatásban.
HVG, Körkép.sk
Nyitókép forrása: YT, reprofoto
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


