BBC-dokumentumfilmet tiltott be India

Az indiai kormányt cenzúrával vádolják a Narendra Modi miniszterelnöknek a 2002-es gudzsaráti zavargásokban játszott szerepéről szóló BBC-dokumentumfilm betiltása miatt – számolt be róla hétfőn a The Guardian brit lap online kiadása.

Hírdetés

Az indiai kormány a szükségállapotra vonatkozó törvényekre hivatkozva tiltotta meg a BBC dokumentumfilmjének bemutatását, mely Narendra Modi miniszterelnök szerepét vizsgálja a nyugat-indiai Gudzsarát államban 2002-ben kitört zavargásokban.
   
A BBC a zavargásokról készített dokumentumfilmet India: The Modi Question (India: A Modi-kérdés) címmel, melyben bemutatják Modi felemelkedését a Bharatija Dzsanata Párton belül, és útját Gudzsarát állam kormányzói székéig. A brit hírtelevízió olyan feljegyzéseket is bemutatott, amelyek szerint Modi magatartását annak idején nyugati diplomaták és a brit kormány is bírálta, az egyik kormányzati jelentés szerint a zavargások “hordozták az etnikai tisztogatás minden jegyét”.
   
Modi elnököt sokan azzal vádolják Indiában, hogy állítólag bűnrészes volt a 2002-ben, a nyugat-indiai Gudzsarát államban kirobbant zavargások során elkövetett erőszakos cselekményekben, amelyek azután törtek ki, hogy 59 hindu zarándok meghalt egy felgyújtott vonaton. A tűzvészért az állam muszlim lakosságát okolták. Ezt követően csaknem ezer muszlim halt meg erőszakos cselekményekben az államban, Narendra Modi ekkor Gudzsarát állam kormányzója volt. Emiatt a rendőrséget azzal vádolták, hogy tétlenül nézte az erőszakot, Modit pedig azzal, hogy nem tett eleget a muszlim kisebbség védelmében. Narendra Modi tagadta az ellene felhozott vádakat, az indiai legfelsőbb bíróság pedig 2013-ban kimondta, hogy nem volt elegendő bizonyíték a felelősségre vonásához.
   
A dokumentumfilm betiltását több indiai ellenzéki politikus is elítélte, cenzúrával vádolva a Modi-kormányt. Mahua Moitra, az ellenzéki Trinamul Kongresszus Párt képviselője Twitter-oldalán tette közzé a film egy részletét, a bejegyzéshez pedig azt írta: “szégyen, hogy a világ legnagyobb demokráciájának császára és udvaroncai ennyire bizonytalanok”.
   
A két epizódból álló dokumentumfilm első részét múlt hét kedden sugározták az Egyesült Királyságban. Indiában megtiltották a bemutatását, de részletei a helyi közösségi médiában már elérhetőek. A dokumentumfilm heves reakciót váltott ki a Modi-kormány részéről, mely a dokumentumfilmet “lejárató propagandának” minősítette.
   
“Az elfogultság és az objektivitás hiánya tapasztalható, és őszintén szólva továbbra is egyértelmű a gyarmatosító gondolkodásmód” – mondta Arindam Bagcsi, az indiai külügyminisztérium szóvivője.
   
A dokumentumfilmet közös nyilatkozatban ítélte el több mint 300 indiai közéleti személyiség, akik azzal vádolták a BBC-t, hogy brit gyarmati törekvéseket erőltet és “bíróként és esküdtként is szítja a hindu-muszlim feszültséget”.
   
A BBC közleményében tudatta, hogy a dokumentumfilmet alapos kutatás előzte meg, és a legszigorúbb szerkesztési normáknak megfelelően készítették el.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »