Bayer Zsolt: Zsidózó Fiala

Bayer Zsolt: Zsidózó Fiala

Jó, ha tudjuk: az úgynevezett baloldalnak – konkrétabban a kommunistáknak – mindig volt egy erősen antiszemita énjük, és ez teljesen független volt attól, hogy ők maguk zsidók-e. A 100 százalékosan zsidó Marx olyan antiszemita volt, olyan antiszemita cikkeket írt a saját lapjába, hogy a fiatal Hitler elpirult volna tőle.

De ne menjünk ennyire messzire, az MSZMP-n belül is mindvégig megvolt a „népi-urbánus” törésvonal, nevesítve a zsidó Aczél és a népnemzeti Pozsgay között. S azt se feledjük, hogy az egykoron létezett szocialista tábor egyik legfőbb külpolitikai irányvonala Izrael gyűlölete volt. (Ekkoriban írta a zsidó Karinthy Cini a naplójába, hogy nem érti, a „pesti zsidó újságírók” miért szidják ilyen kéjjel Izraelt, miközben mindegyiknek van legalább egy rokona Tel Avivban vagy Jeruzsálemben…)

Aztán jött a rendszerváltás, és ugyanezek a „pesti zsidó újságírók” hétfőről keddre felfedezték magukban a legyűrhetetlen és örök zsidó identitást, és ki lett adva a vadonatúj jelszó: „Az antiszemitizmus modern formája az Izrael-ellenesség!”. Ezen kívül minden bokorban kerestek és találtak is egy antiszemitát, ha pedig éppen nem volt, akkor importáltak, szereztek maguknak egyet-egyet, hogy lehessen kire mutogatni.

Mostanában viszont ismét új szelek fújnak.

Mostanában visszatérnek régi énjükhöz, a gyökerekhez. Izrael ismét az első számú közellenségük, ma pontosan olyan vehemenciával szídják a zsidó államot, mint Karinthy Cini idején. Ráadásul itt van az amerikai újhullám, Cortez kisasszony meg a BLM, ezek olyan antiszemiták, mint Goebbels, viszont mivel ők képviselik aktuálisan a „haladást”, a „modernitást” és a gyönyörűséges jövőt, ezért most ezeket imádják.

Így aztán elfogadottá vált köreikben a zsidózás.

Persze, mint minden ezeknél a küldetéstudatos, kártékony, aljas gazembereknél, a zsidózás is „oldalfüggő” és személyre szabott.
Emlékeznek még? Nemrégiben a Hír TV stúdiójában Jákobnak nevezték Jakabot, aki amúgy zsidó létére a Jobbik antiszemita korszakában nem egyszerűen eltűrte és gyáván kussolva viselte a kurucinfós zsidózást, de ha muszáj volt, hát maga is zsidózott kedvesen. Ebből is látszik, hogy ez a becstelen gazember kiváló partnere lesz Gyurcsánynak éppúgy, mint a teljes hazai ballibsi pöcének. De amikor -amúgy kifejezetten viccesen- Jákobnak nevezték, azonnal elkezdtek őrjöngeni és antiszemitázni odaát – beindultak a BLM előtti reflexek.

Most pedig az egyik legundorítóbb példányuk, a kifejezetten tenyérbemászó pofájú, leírhatatlanul ocsmány Fiala na, vajon mit csinált? Zsidózott egy kiadósat az ATV stúdiójában. (https://mandiner.hu/cikk/20200801_fiala_janos_elo_adasban_zsidozta_le_bodolai_laszlot)

Hírdetés

Teljesen nyilvánvaló, hogy most nem fognak őrjöngeni és antiszemitázni. Egyrészt a fent vázolt okok miatt, másrészt azért, mert a Fiala lezsidózta Bodolai éppen ki lett kiáltva fideszbérencnek. Hogy egy életen át a liberálisok és a baloldal érdekében dolgozott? Az senkit nem érdekel ma már. Ugyanis a „Nagy Index Tönkretétel” című színművet játszák éppen a becstelenség színházában, úgyhogy Bodolai mehet a süllyesztőbe. Így csinálták mindig: előszeretettel akasztották fel egymást is, és mindig volt rá kifogástalan ideológia és magyarázat. Ma még csak a nyilvánosság virtuális tereiben akasztanak ugyanolyan kéjjel, de ne tévedjünk, amint megtehetnék, akasztanának valóságosan is.

Éppen ezért Fiala zsidózásában sincs semmi különös.

Ezek ilyenek.

Ezekkel nem kell szóba állni. Éppen elég megterhelő elviselni a puszta létezésüket, miképpen Lánczi Tamás kiválóan rávilágít erre ezen kérdésfelvetésével: „Miért kibírhatatlan emberek a kommunisták?”

Hát mindezért.

Bayer Zsolt

Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »