Bayer Zsolt: Zégyé 2.

Bayer Zsolt: Zégyé 2.

Csak hogy egészen világos legyen, ki is valójában ez primitív állat, aki valakinek a családját – feleségét és kislányát(!) – fenyegeti kiirtással.

Ezt a tetvet nem kell tolerálni. Remélhetőleg legközelebb a börtönben fenyegeti majd a cellatársait gyerekeik kiirtásával. Addig pedig nagyon reméljük, hogy a többi résztvevő, Stohl Bucikától Gálvölgyi Jánosig roppant büszke magára, hogy kivel sikerült egy platformra kerülniük. (Szegény hülye Pörzse nem számít, neki nagyjából annyi esze van, mint ennek az australopithecusnak…)

Zsidózott, és kiirtással fenyegetett egy családot Zagyva Gyula, mert bírálták a Gulyás-videóért

 „Büdös zsidó, meg leszel ba..va, kinyírunk téged is, a feleségedet és a kislányodat is!” – többek között ezekkel a szavakkal fenyegette meg Zagyva György Gyula volt jobbikos országgyűlési képviselő Varga-Bíró Tamás zenészt, publicistát, amiért kritizálni merészelte a Gulyás Marci-féle videón való szereplését. Zagyva pechére a halálos fenyegetőzést egy rendőr is hallotta Varga-Bíró kihangosított telefonján. Az eset különös aurába burkolja a választási rendszert sirató, Csintalan Sándorral és Gálvölgyi Jánossal súlyosbított szélbal–széljobb–libsi „olajfa-koalíciót”.

Nagy vihart kavart Gulyás Márton balos-anarchista aktivista néhány nappal ezelőtti videója, amelyen egy rendkívül színes és bizarr társaság – Csintalan Sándortól Gálvölgyi Jánoson és Zagyva György Gyulán át Pörzse Sándorig – a választási rendszer szörnyűsége miatt aggódott. A leginkább Zagyva szereplése volt meghökkentő, aki szkinhed múltját és karikásostoros hírhedt fenyegetőzését nem számítva is meglehetősen agresszív ember hírében áll. 2010-ben például a Parlament folyosójára akart kihívni egy fideszes politikust, hogy ott „megbeszéljék” nézeteltérésüket. Most azonban úgy tűnik, minden határon túlment. A Gulyás-videó megjelenése után Varga-Bíró Tamás zenész-publicista, jobboldali értelmiségi a Facebookon kemény szavakkal illette a videó – magukat eddig jobboldalinak mondó – szereplőit. Kritikájának (amely itt teljes egészében is elolvasható) egyik legkarcosabb mondata így szólt:

Nem számít, ki voltál régen, kinek hazudod most magad, és ki szeretnél lenni a jövőben. Ha Gulyás Marci liberális kampányfilmjében, az ő számlaszáma felett pózolva jártatod a pofádat, te is csak egy liberális köcsög vagy.

ELGURULT A GYÓGYSZER

 Zagyva György Gyula eléggé zokon vette a kritikát és a borítóképet is, és telefonon fölhívta Varga-Bírót, akivel egyébként hosszú évek óta jól ismerték egymást. Miként arról a zenész portálunkat tájékoztatta, Zagyva így fenyegette meg őt:

Ezt ugye nem gondoltad komolyan, hogy meg fogod úszni? Ezt nem fogod megúszni! – mondta Zagyva, majd letette a telefont. Ekkortájt kapta a volt jobbikos parlamenti képviselőtől azt az SMS-t is, ami ugyan egy kicsit tompítottabban, de visszaadja Zagyva lelkiállapotát, aki a jelek szerint egyre inkább kezdte elveszteni a fejét.

„baj lesz te köcsög”

Varga-Bíró Tamás az első telefonbeszélgetés után úgy döntött, feljelentést tesz a rendőrségen. Így is tett. A Balassagyarmati Rendőrkapitányságon épp a feljelentést rögzítették, amikor megint csöngött a publicista telefonja. Ő kihangosította a készüléket, hogy a jegyzőkönyvet éppen fölvevő ügyeletes tiszt is hallja Zagyva szavait. Varga-Bíró elmondása szerint ekkor a következőket mondta a volt jobbikos képviselő:

Hírdetés

Büdös zsidó! Hagyjuk ezt a zsidó tempót! Figyelj, VBT, ma este ne aludj otthon, neked véged van, ezt nem úszod meg, f….opó köcsög, meg leszel b…va, elintézünk örökre! Kinyírunk téged is, a feleségedet és a kislányodat is! – ígérte a telefonban Zagyva György Gyula, akinek baromi nagy balszerencséjére a kihangosított beszélgetést az ügyeletes tiszt is végighallgatta. Így aztán a rendőr tanúként első kézből számolhat majd be a büntetőeljárás során, milyen a tárgyalási stílusa a volt jobbikos képviselőnek, aki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom meghatározó alakja is. Varga-Bíró Tamás a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott: döbbenetesnek tartja, hogy Zagyva a családját is megfenyegette, ez minősíthetetlen alávalóság. Hozzátette: jól ismeri Zagyvát és a vármegyéseket, hisz’ évekkel ezelőtt részt vett néhány jobbikos, vármegyés rendezvényen, amelyeken saját szerzeményeit, népdalokat, katonadalokat adott elő. Kiemelte: éppen azért vette komolyan az életveszélyes fenyegetést, mert ismeri Zagyvát és körét, és tudja, képesek beváltani az ilyen fenyegetéseket. Szavai szerint Zagyváék csak az erőszak legitimitását ismerik el, minden kritikát – így vagy úgy – megtorolnak.

 „KÖVETKEZMÉNYE LESZ”

 Természetesen kerestük az ügyben Zagyva György Gyulát, és kíváncsiak voltunk, miért fenyegette meg életveszélyesen Varga-Bíró Tamást, de kérdéseinkre egyelőre nem reagált. Mindenesetre Facebook-oldalán találtunk egy reakciót Varga-Bíró kritikájára, amelyben ismét előkerül a fenyegetőzés, igaz, itt csak burkoltan:

Mielőtt még bárki azt gondolná, hogy meghülyültem és elmentem liberálisnak… Azért mert formabontó eszközöket használok… Viszont mivel nem vagyok kurva, nem fogom eltűrni annak az egy-két embernek a gyalázkodását, aki azt gondolja, hogy azért mert neki éppen felfoghatatlan, hogy milyen műveletet hajtok végre, azt gondolja, hogy nyilvánosan rágalmazhat és mocskolhat, mint Varga B. Tamás aki egyébként nagyon benézte ezt a „zagyvagyulaliberálislett” dolgot, mert, ha az lettem volna, akkor most nem lenne semmi következménye. Most viszont lesz…

EGYRE AGRESSZÍVEBB JOBBIKOSOK

 Az utóbbi időszakban egyre több jobbikos politikus viselkedik agresszíven, verekszik vagy ígér verést politikai ellenfeleinek. Mint arról beszámoltunk, májusban Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő a parlamentben a következő magasröptű üzenetet küldte Dömötör Csaba államtitkárnak:

Gyere ki, úgy nyakonb*szlak, hogy leszáll a fejed.

Az erőszaklicitbe a Jobbik hatvani elnöke, Rákócziné Lózs Csilla is beszállt, aki Szilágyi bocsánatkérésére így reagált:

Tőlem nem kell bocsánatot kérni mint állampolgártól, mert én már rég nyakon….tam volna!!

Majd röviddel később egy videóhoz ezt a kommentárt fűzte:

Valaki nem verné már pofán Orbánt is?????

Arról pedig kedden számoltunk be, hogy szombaton este a biztonsági őröknek kellett megfékezniük Rig Lajos jobbikos országgyűlési képviselőt, aki párttársaival igencsak a pohár fenekére nézett a badacsonyi borozó és büfé soron. Informátoraink szerint a honatya alig állt a lábán. Fennhangon hirdette, hogy ő országgyűlési képviselő. Az ittas politikus és cimborái össze is szólalkoztak egy másik társasággal, ami tettlegességgel végződött. (pestisracok)

Bayer Zsolt

Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »